Hittudományi Folyóirat 6. (1895)

A papképzés ügye hazánkban - V. Kováts Sándor: Hozzászólás a theologiai oktatás reformjához

263 mányos müveket becsülni megtanulja, másrészt, hogy az ilyen munkával járó szellemi hasznot önmagán tapasztalja, továbbá, hogy szellemi erejét kipróbálja s amennyiben ideje, állása s hivatása megengedik, később is irodalmilag munkálkodni tud- jón. Alkalmas és ajánlatos e czélra pályatételek kitűzése.» Igaz, ez a mi viszonyaink közt általában túlságos követelés volna, de viszont az egyszerű reproductiv iskolai gyakorlat kevés volna. Nézetem szerint vannak tárgyak, melyek az iskolai dolgo- zatoknak hasznát vehetik, ilyenek névleg: a Casuistica (Moralis), Stylistica (pléb. iroda vezetés), Homiletica, Logica. A többi tárgyból minden vizsgára, azaz főtárgyból félévenként, mellék- tárgyakból évenként egy-egy házi dolgozat, bővebb értekezés készítendő magyar nyelven. A tanár kinek-kinek más-más meg- felelő thémát tűz ki, a forrásokat megjelöli, egyáltalán útmuta- tást ad; így érjük el azt, hogy a tanuló érezni fogja, hogy amit az iskolában tanul, csak alap, csak vázlat, amelyet inten- sive és extensive fejleszteni, tovább építni kell s megtanulja, hogy ezt hogyan tegye, így elérjük kicsiben azt a czélt is, amit Kihnt tart szem előtt. A szünidei dolgozatokat is fenn kell tartani, de ez nézetem szerint legjobb, ha a tankönyv vala- mely fontosabb fejezetének, Tractatusának kivonata lesz, mert segédeszközökre forrásokra nem számíthatni és latin tárgyból, latin nyelven. E téren is sokszor meglepő jeleit találtam az önálló gondolkodásnak. Természetes, e dolgozatokat is át kell nézni. A thémák lehetőleg korszerű, actualis, gyakorlati kér- dések közül választandók, a tanár e tekintetben aligha jö zavarba; bö szemelvényt közölt dr. Székely belölök H. F. 1893. 770. kk. Abban teljesen igaza van dr. Székely kartárs urnák, hogy a magy. egyh. irodalmi iskolák a most mondott értelemben vett Írásbeliket evidenter nem pótolhatják; mert ott sem minden tárgyból, sem a tanártól kijelelt themák kidolgozására nem szoríttatnak, azonfelül a tanár útbaigazítását is általában szólva nélkülözik. De igenis megfordítva, üdvös hatással lesz e rend- szer az irod. iskolákra, s a tanár és tanuló közti érintkezésre. De viszont az irodalmi iskolák nem lesznek ez által felesle-

Next

/
Thumbnails
Contents