Hittudományi Folyóirat 6. (1895)

A papképzés ügye hazánkban - IV. Dr. V. A.: Harmadik levél az országos értekezlet eszméjéről

229

Egy új kor küszöbén állunk. Ami eddig szent és sérthe- tet'en volt az emberek előtt: a hit, az ma már minden oldal- ról megtámadtatik. Az egyház ismeri kötelességét: ö küzdeni fog elvei fenmáradásáért a tudományban, a társadalomban, az államban. Jövőbeli működése jó ideig fökép harcból fog állani, védelmi és támadó harcból: mert mind a kettőhöz joga van. És ne essünk kétségbe, az egyházban meg lesz a szükséges erő is. A harc — mint oly sokszor már — ismét a mi gyö- zelmünkkel fog végződni. Csak arról van szó, hogy mikor? S ki ne óhajtaná, hogy mentöl előbb ? Van okunk azt hinni, hogy nemsokára. Mert Magyarországon a katholikus népben már régen nem volt a keresztény önérzet és öntudat oly erős, mint ma. Ösztönszerüleg ébredt fel az — hirtelen — a csa- pások súlya alatt. Igaz, terjed a hitetlenség is és hitetlenség lesz is, volt is mindig, egyszer kisebb, egyszer nagyobb mér- téliben. De a világ — és e nézetemet nem adom fel soha — ma inkább a hitre, mint a hitetlenségre van disponálva. Az emberek megunták a vallástalanságot s vallásosságot szom- juhoznak. A nép ma inkább mint valaha kész követni az Egyházat; csak vezérekre, csak jó papokra van szüksége. S ezeket mi neveljük, mi készítjük elő pályájokra: theologiai tanárok. A mi hivatásunk tehát igen fontos. Az egyház igen sokat követel tölünk: nagy, kitartó, önzetlen munkát.

S mi sem volna alkalmasabb e munkára bennünk az erőt növelni, mint egy országos értekezlet. Minden téren el- ösmerik ma az egyesülés szükségességét, mert minden téren érzik a fokozott tevékenység szükségét. Mi talán kivételt képez- nénk ? Hisz a kor különösen velünk szemben támaszt foko- zott igényeket.

Gyűljünk össze tehát, hogy erösbödjünk. Mert nagy erőt meríthetnénk mi azon tudatból, hogy nem állunk egyedül, hogy az egész nagy magyar hazában, minden vidéken van- nak velünk érző, velünk együtt küzdő társaink. Ez sehol sem nyilvánulhatna meg oly nagyszerűen, mint egy országos érte- kezleten. Ott látnok, mily nagy testület tagjai vagyunk mi; ott a kölcsönös szeretet, a kölcsönös érdeklődés, a buzdító példa nyomán új lángra lobbanna bennünk a tettvágy, a