Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete
192 apostol mond: Kezdetben vala az Ige, és az Ige Istennél vala, és Isten vala az Ige. Ez vala kezdetben az Istennél. Mindenek 8 áltála lettek és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.1 És ha- sonlóképen igaz az, mit ugyanaz így jegyzett fel: Az Ige testté lön, és mi közöttünk lakozik•, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyetlenegy szülöttének dicsőségét.2 Mind a két természetben ugyanazon Isten fia, a mienket felöltve, a magáét le nem vet- közve : az emberben megújítja az embert, önmagában váltó- zatlan marad. Az isteni természet, mely közös az Atyáéval, mindenható erejéből mit sem veszít, az Isten alakját, a szolga alakja nem csorbítja: mert a legfőbb örök lény, mely az emberi nem megváltása céljából hozzánk leereszkedett, minket felemelt ugyan egész a saját dicsősége magaslatáig; de nem szűnt meg az lenni, ami volt annakelötte. Midőn tehát az Is- ten egyszülött Fia, ki magát az Atyával egyenlőnek vallja, azt mondja magáról, hogy kisebb az Atyánál: a két alakra való tekintetből igazat mond: jelzi az emberi természetre vo- natkozólag a különbözőséget, az istenire nézve pedig kijelenti az egyenlőséget.8 N. sz. Leó egyéb egyházi beszédeit is, tárgyukat tekintve túlnyomólag dogmatikus beszédeknek lehet nevezni; ameny- nviben vagy az Isten tökéletességeinek némelyikéről, vagy a segítő és megszentelő malasztról szólnak. «Szeretett híveim! Ha híven és okosan figyeljük meg teremtésünk módját, úgy fogjuk találni, hogy az ember'azért van Isten képére teremtve, hogy teremtöjéhez hasonlóvá lenni törekedjék: és hogy em- béri méltóságunk úgy leszen természetszerűvé, ha benne visz- sza tükröződik az isteni jóság. Erre segít minket naponkint Megváltónk malasztja, hogy ami az első Ádámban elveszett, az feléledjen a másodikban. Lelki újjászületésünknek végoka az Isten irgalma, kit azért szeretünk, mivel ö előbb szere- telt minket és tudatlanságunk sötétségét saját igazságának fényével derítette fel. Midőn tehát az Isten minket szeret, ak- kor saját képében igyekszik hasonlókká tenni: és hogy ben1 Ján. 1. 1. 2 I. 1). U. 3 Sermo 7. de Nativ. Dom.
