Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Dr. Pompéry Aurél: Az egyházi javadalmak összehalmozásáról
153 «gyedüli, mely általában elfogadja az elvet, hogy lehetnek helybenlakással nem járó javadalmak is. Mert a többi caput ha el is engedi egyik-másik javadalomra nézve egyik-másik «setben a helybenlakást, ezt mindig fontos, az Egyház szol- gálatával Összefüggő okoktól teszi függővé, úgy hogy az idé- zetten kívül egy caput sem ösmeri el azon elvet, hogy lehetnek javadalmak, melyek egyátalján nem követelnek hely- benlakást. Miután az említett megkülönböztetés lábrakapott, sokan úgy gondolkoztak, hogy mi sem áll útjában annak, hogy egy egyházi személy egyszerre két javadalommal bírjon, egy resi- dentialissal ugyanis és e mellett egy nem residentiálissal, vagy megfordítva. S ezen megkülönböztetést még IX. Gergely idézett caputja előtt megkönnyítették más pápai ügylevelek is, amennyiben őket könnyen félremagyarázhatták különösen azok, kikben az ilyen félremagyarázásra meg volt a hajlandóság. Mikor ugyanis különösen a 10. és 11. században szokásba jött, hogy né- mely javadalmasok, és pedig olyanok is, kiknek javadalmuk lelkipásztori működéssel volt egybekapcsolva, a helybenlakási kötelezettséget elhanyagolták s a lelkipásztori teendőket he- lyetteseikkel végeztették, a pápák rendeleteket bocsátottak ki, melyekben az ilyetén eljárást a lelkipásztori javadalmakra nézve megtiltották. Miután ezen rendeletekben a többi java- dalmakról szó nem volt, némelyek azt hitték, hogy ezekre nézve a helybenlakási kötelezettség elhanyagolása nem lön szintén megtiltva, holott ezeket a pápák rendeleteikben nem azért nem említették, mintha ezekre nézve nevezett kötele- zettséget nem vélték volna fentartandónak, hanem azért, mert első sorban a lelkipásztori javadalmakat akarták az elhagya- tás ellen biztosítani. így tehát fökép ezekre nézve hangsú- lyozták a régi törvények kötelező erejét, nem tagadva azt, hogy ezen törvények kötelezők a többi javadalomra nézve is. IX. Gergelyig tehát a helybenlakással járó és nem járó javadalmak közötti megkülönböztetés pápai törvényben nem volt approbálva. Addig az csak a törvények helytelen ma- gyarázatán alapult.