Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Dr. Prohászka Ottokár: A bűnbevallás megrendítő hite és gyakorlata
88 csak olyanoknak, kiket megvizsgáltunk és akik megnyerték a föloldozást». A dán és norvég lutheránus szövetkezet rituáléjában van egy fejezet,- mely a gyónásról szól s ugyanott olvassuk a föl- oldozási formát is. Maga Luther távol a gyónás eltörlésétől, védte szükséges voltát s isteni eredetét. 1744-ben megjelent Eislebenben egy kis müvecske: «Luther katholicismusa» címmel, mely katekizmus alakjában Lutherből vett idézetekkel felel e kérdésekre : van ott a többi közt ez a kérdés : «Sziikséges-e a gyónás ?» s a felelet rá: «Kétségkívül szükséges a bűnök meg- gyónása, mert Isten rendelte. A titkos gyónás, amint az most dívik, nagyon tetszik nekem s nemcsak hasznosnak, de szükségesnek is látom». A Protestantismus, amint az Luther kezéből kikerült, nem vetette el a gyónást s később, midőn a vallási forradalom sorvasztó láza a gyónást is fenyegette, Nürnberg lutheránusai követséget menesztettek V. Károly császárhoz, kérvén öt, hogy rendelettel állapítsa meg a gyónás kötelező voltát. Strassburg prédikátorai a tanácshoz beterjesztett kérvényükben ugyanezt sürgették 1670-ben. A protestantizmus valóban nem tudta kiindulásakor, hogy romboló elvei mit hagynak meg a régi kereszténységből, mit nem; korifeusai oly intézményeket, oly hitágazatokat pártoltak, melyeket a későbbi korúak ugyanazon «evangéliumi igazság öntudatában» elvetettek. Ezen korifeusok kereszténysége nem egyezik meg a most fönnálló protestantizmussal. A modern reformáció ép oly eretnekség a korifeusok kereszténységé- • vei szemben, mint amilyen az első reformátusok pártütése volt az egyházzal szemben; természetesen nem az elvet, hanem a hitigazságokat tekintve. Onnan az a tény, hogy a reformátorok a gyónással mást akartak, mint ami később bekövetkezett ; érvényben akarták föntartani. Élükön Luther nyilatkozik a «babyloni fogság» cimü müvében; «a szokásos titkos gyónás nagyon tetszik nekem, hasznosnak és szükségesnek látom». (Opera Luth. Tom. I. Edit. latina Wittenb. 1546.). Kálvin szerint (lib. III. Inst. c. IV. p. 24); «a részletes gyónásban bocsánatot nyerünk azoktól, kiknek Krisztus mondá: amit.
