Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Dr. Prohászka Ottokár: A bűnbevallás megrendítő hite és gyakorlata
89 megbocsátotok a földön, meg lesz bocsátva a mennyben.» Luther- és Kálvintól nem üt el Melanchton (Tom. II. Inst p„ 450.): «A íeloldozás, mely a kulcsok hatalmából elengedi részletesen és titokban a bűnöket jó és érvényes Isten előtt; s mivel ilyen, fönn kell tartani a gyónást, melyben a föloldozást kérjük.» Dumoulin egy oly műben, melynek címe «Delanou- veauté du papisme», így ir: a részletes gyónás, melyet a pap előtt végzünk, nagyon régi és mióta csak fennállt a nyilvános penitencia, a bűnösök előbb részletesen meggyóntak pásztoraiknak. akik érdemük szerint disponálták őket, vagy a nyilvános vezeklésre vagy pedig nem kötelezték őket arra » Andrews,, anglikán püspök, magyarázván Krisztus szavait: «akiknek megbocsátjátok bűneiket, meg lesznek bocsátva», ezeket mondja: «ez lévén Isten rendelete, nem változtathatunk rajta. Háromféle személy forog itt szőnyegen: először a bűnösök, ezen szó alatt «akiknek.. » Másodszor Isten értendő ott, ahol mondatik: «meg lesznek bocsátva. Végül a papokról szól, midőn hozzájuk fordul: «megbocsátjátok.» Ahol pedig hármon fordul meg az ügy. ott kettő nem elég. (Jerm. praeched to- the Court of James L). íme a protestantizmus ősatyái szerint nem elég gyónni az Istennek, miután Krisztus elrendelte, hogy gyónjunk az embernek, t. i. a papnak. Sazig «Vollständige Historie der Augsburger Confession» című müvében (II. B. 8 C. 7 §. S. 297.) beszéli, hogy az augsburgi nagyobb conferencián, melyet kath. és protestáns megbízottak az egyesülés tárgyában tartottak, Melanchton írásban adta be a peniteneiáról szóló véleményét: «három részt — úgymond Melanchton — lehetne a penitenciában megkülönböztetnünk: a bánatot, — a gyónást, melyben különösen a feloldozásra kell súlyt fektetni s abban hinnir — és az elégtételt, hogy méltó gyümölcseit hozzuk a bánatnak». Ezek után méltán mondhatjuk, hogy a gyónás nem tartozik azon keresztény igazságok és intézmények közé, melyekről Dalgairus angol iról mondja: «a régi emlékek nem mutatják be a kath. tanokat külön-külön, sajátos formulázásban, de
