Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Dr. Prohászka Ottokár: A bűnbevallás megrendítő hite és gyakorlata
67 gyülekező helyébe, mely félig templom, félig törvénycsarnok; — félig oltár, félig bírói szék; — félig áldozat, félig ítélet? Ez a szentek közössége; az Isten gyermekeinek családja, melynek homlokán az erény dereng, — s melyet az a szelid, erős hatalom nevel. Az egyház mindig a nagy nevelő intézet; gondossága szelid anyai karral öleli gyönge, gyarló gyermekeit; Isten bízta rá a lelkeket s kivehette volna-e épen bűneiket? Hogyan is gondolhatjuk ezt? Az Úr Jézus hatalmával fölruházott édes anya előtt megnyílt az emberi szív; ösztöne erejével kiérezte, hogy, ha isteni hatalommal Isten helyén áll az egyház, az embernek bűneivel s reményeivel kell lábaihoz borulnia. Megütközni a gyónáson, ez annyi lett volna, mint kételkedni azon, hogy ez az egyház az Úr Jézus helyettese; az pedig gyönge, halavány gondolat, mely a régi kereszténység eröteljességében még nem jelentkezhetett; s azért senki sem ütközött meg a gyónáson; hanem kitárta titkait a szív, titkokat, melyeket szégyelt, de a szégyenért cserébe engesztelési s békét nyert. Óh csak értsük meg az első egyház gyönyörű szervezetét, a hívek gyermekded, őszinte vonzalmát s ragaszkodását s akkor megértjük az atyák buzdító, intő szózatainak mélységes erejét. A kereszténynek a gyermeki viszony érzelmességí sugallta, hogy bensejét kisírja; mások pedig ugyanazon mély bensöség s testvériség érzetétől áthatva, gondoskodtak, hogy e bevallás, engesztelés, megigazulás csakugyan megtörténjék. Ezek előrebocsátása után tárgyunkkal tüzetesen foglalkozhatunk: gyóntak-e a régi egyházban titkos bűnöket is? s gondolták-e, hogy Krisztus rendeléséből meg is kell azokat gvónniok, ha bocsánatot akarnak nyerni? ez a kérdés. Origenes a 37-dik zsoltárról írt második homiliájában ismerteti a II. századbeli, alexandriai egyház bünbevallási fegyelmét. Kiolvassuk belőle, hogy a hívek titkos bűneiket is meggyónták: «Fontold meg jól, hogy kinek valljad be bűneidet. Válaszd ki az orvost, aki előtt föl kell tárnod a gyengélkedés okát, — aki tudjon sírni a siránkozókkal, hogy miután ily ügyes és irgalmas szívű orvostól tanácsot és útbaigazítást kaptál, annál szívesebben indulj utána. Ami pedig azt illeti, 5»
