Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Svertsits Domonkos: Az egyház és a korszellem
706 irányítását kövesse; egyéni érdekei, leküzdhetetlen —legtöbb esetben — ambíciója, az emberi tekintetektől való félelme arra sarkalják, hogy mások cselekvésmódjához — az uralkodó korszellemhez — magát alkalmazza; de továbbá, a korszellem hatása alól más, fensöbb motívumok nélkül magát még akkor sem vonhatná ki, ha idegen útmutatásra nem is szorulna cselekvéseiben, minlbogy a korszellem éther, amely bizonyos időben átjárja a társadalom minden rétegét, s amelyből a társadalom minden egyes tagjának kell szívnia, mivel benne él. Az itt elmondottakból önként folyik, mily sok függ a korszellemtől, mily végtelen ennek hatása. «Elfoglalja ez az egész embert; gondolkodás- és cselekvés- módjában egész revoluciót okoz; az ö lobogó zászlójára tekint minden szem és a merre csak lebegteti diadalmi jeleit, mindent magához ragad.» Az ember végső célja nem ez a föld, hanem a túlvilági, örök boldogság. Ennek elérésére kell irányoznia minden tettét, különben célját téveszti . . . boldogtalan lesz örökké. Merre kalauzolja már most a korszellem az embert, a végcél felé, vagy attól el ? hogyan irányítja, szabályozza az emberi gondolkodás- módot, s az ebből folyó cselekvésmódot? vájjon Istenhez, vagy Istentől el? Nagyon fontos körülmény.. . Egy egész örökkévalóság boldogsága függ tőle. Van korszellem, amely az emberi gondolkodásmódot, munkásságokat, erőket úgy igazgatja, hogy el legyen érve a cél, amelyért az ember teremtve van; van korszellem, amely a religiót tiszteletben tartja, parancsolatait oltalmába, védelmébe fogadja s példájával az embert hasonló cselekvésmódra buzdítja; de van korszellem, amely előtt egy fensöbb, túlvilági cél eszelős humbug, amely a vallást, ennek tanait, szertartásait ha nem is teszi gúny, nevetség tárgyává, de a hitcikkelyeket. parancsolatokat szája ize szerint módosítani kívánja, árúcikkeknek tekinti azokat, amelyeket könnyelműen — csak kis hatalom: miniszteri szék, egy kevés tudomány, egyetemi tanszék kell hozzá — lehet adni, venni; van végül korszellem, amely bigottságról, sötétségről, maradiságról vádolja azon egyházat, amely örökérvényű igazságait föladni nem akarja, amely
