Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Svertsits Domonkos: Az egyház és a korszellem
707 nem tud isteni jogairól kicsinyes magasztalokért lemondani, inkább választja a szégyent, gyalázatot. Az első korszellem jó, szent, amely megszenteli az embert, segíti végcéljához. Ha tehát ezt követi az ember, földi pályája nem céltévesztett. A második és harmadik gonosz, istentelen, amely «gonosz leheletével a hitet megrontja és elhervasztja,» amelyet tehát követvén az ember, bizonyára nem fog eljutni oda, a hova pedig el kellett volna jutnia. Az egyház isteni alapítójától azért vala szervezve, hogy az emberiségnek megmutassa azon irányt, szellemet, amelyet követve, amelynek behatása alatt örök célját elérheti. Tanítania, vezetnie kell az emberiséget, amely az örök Igazság fakultásán fáradozik, de amely egyedi erejére támaszkodva vajmi nagy botlásoknak van kitéve. Ha tehát az emberiség földi rendeltetése az örök boldogság megszerzése s ha az emberi nemet az örök boldogság megszerzésére az egyháznak kell vezérelnie, már tisztában lehetünk a felöl, vájjon alkal- mazkodhatik-e mindig és mindaz korszellemhez. De ennek bővebb fejtegetését, lássuk értekezésünk második és fö részében. II. II. Kettős korszellemet különböztettünk meg értekezésünk első felében: szentet és nemtelent. Lássuk az egyház viszonyát e kétes korszellemhez külön-külön hármas hivatalára való tekintettel, amelyekkel Jézus Krisztus, mint az örök üdv letéteményesét ruházta fel az egyházat. I. Mit kell tennie az egyháznak a jó szellemmel szemben? Alkalmazkodjék-e a szellemhez? Kétségtelenül alkalmaz- kodhatik, hisz ez az ö szelleme, tanítása az ö tanítása, isteni tanítás. «Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené,» ezek magának Krisztusnak, az egyház alapítójának szavai. Szívesen engedelmeskedik is az egyház a korszellemnek — az álladalmaknak, mint a korszellem kiváló képviselőinek — ha olyant kér, ami az övé s nem kívánja az örök, egyedül üdvözítő elvek feladását ideiglenes javakért, előnyökért; szóval, ha nem sérti az Isten — egyház — ren45*
