Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

Lehmann Gyula: Az ész szerepe a vallásban

A drámai költészetben még bőségesebben akadunk példákra. így Sophokles egyik tragoediájában Antigone Kreon zsarnoknak tilalma dacára eltemeti megölt testvérét, mert inkább akar Zeus (a természet) törvényének, mint embernek engedelmeskedni. Kreon ezért megöleli öt, ámde a költői igazságszolgáltatás szerint ö is elvész családostul bünhödésül, mert útjába akart állani Zeus akarata teljesülésének.

Az ész szerepe a túlvilági élet minőségére való következtetésben.

Ha az ész eljutott az egy igazságos Isten létének, a lélek halhatatlanságának s az erkölcsi törvények kötelező voltának ismeretére, nem teheti, hogy le ne vonja a következtetést a léleknek túlvilági jövőjére nézve. Látja, hogy a jelen életben mily ritkán vannak a földi javak kimérve az erkölcsi tökéletesség aránya szerint; elkeseredetten tapasztalja, hogy míg az erényes ember nyomorban sínlödik, a legnagyobb megaláztatásban részesül, addig a gonosz, ki előtt nincsen semmi szent a világon saját hasznán kívül, ki az igazságot lábbal tiporja, földi gyönyörök élvezetében úszik. így tartson ez mindig? Hát nem kell-e méltányos igazság-szolgáltatásnak lennie, ha nem ezen, hát a túlvilágon? «Ha a halállal mindennek vége lenne, — mondja Plátó ■— akkor a gonoszok előnyben lennének. Egyszerre megmenekednének testüktől, lelkűktől és bűneiktől, De így, minthogy a lélek halhatatlan, csak egyetlen menekvése van az embernek s ez abban áll. hogy lelkét értelmessé (?) és jóvá teszi.» (Nägelsbach, Nach homerisher Theologie 28—43.). Némely emberek, kiknek a túlvilági élettel a jutalmazást hirdetni épen nem áll érdekükben, amennyiben, mint mondani szokás, a mennyei boldogságra való jussuk egy fabatkát sem ér, azzal akarják ámítani a tömeget, hogy olyan túlvilági igazságszolgáltatásra, minőt a vallás szolgái hirdetnek, szükség nincs, mert eléggé meg lesz jutalmazva vagy büntetve mindenki fönmaradt (mü) hírében és müveiben. Ámde józaneszü embert az ilyen szédítgetések soha tévútra