Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

Lehmann Gyula: Az ész szerepe a vallásban

663

nem tadtak vezetni. Mindenki belátja, hogy kevés van olyan szerencsés helyzetben, mint a nagy óda-költő, Horatius, ki élete alkonyán megfutott pályájára visszatekintve, büszkén zenghette: «Exegi monumentum aere perennius.» Kevés ember van, aki ugyancsak övele oda állhasson a múlt és a jövő határára, s látói szemmel bepillanthasson a jövő titkaiba s aztán ugyanazon értelemben mint ö, felkiálthasson: «Non omnis moriar.» Hát azon rejtett martyroknak, kik egész életöket kimondhatatlan szenvedések között töltötték a nélkül, hogy ajkukat panaszra nyitották volna s azon nagy lelkeknek, kiket a világ félreismert, hol lészen jutalmuk? Csak a másik, jobb világban lehetséges megjutalmazásuk.

Ezt tartotta mindenkor az emberiség közmeggyözödése. A mythologia névleg megjelöli a három túlvilágí bírót: Minőst, Rhadamantest és Aeacust, kik igazságos voltukért lettek e tisztségre kiszemelve. Ismeretesek a Tantalus és Sisyphus bün- hödéséröl való mondák is.

A Tróját megszálló és védelmező hadvezérek az örök jutalomra való hivatkozás közben ily gyönyörű alakban teszik le esküjüket: Oh! te atyánk Jupiter, te, ki jó vagy, fönn a magasban az Idán trónolsz; te hatalmas sarja egeknek! Aki belátsz, hallasz mindent; föld és ti folyók s ti mindnyáján, kik a hütelen embert holta után majd bűneiért szigorúan büntetvén kárhozatára, hűségemre tanúk legyetek s ah! drága se- gélyzök.

Plátó e tekintetben oly tiszta tant hirdetett, hogy müvének e helyét olvasva csaknem azon csalódásba esünk, hogy valamely szent-atya müvét élvezzük. «Midőn tehát — így szól — a megholtak örszellemeik kíséretében oda érnek, ott meg- itéltetnek; azok, akik e földön jól és szentül éltek, de egyúttal azok is, akik bűnös életet folytattak. Azok, kik e földön közép úton jártak, tisztulástul szenvednek s bűneikért bűnhődniük kell, azután megszabadulnak s érdemeik szerint tiszteletben és jutalomban részesülnek. Azokat azonban, akik gonoszságaiknak nagyságánál fogva gyógyíthatatlanoknak látszanak, megérdem- lett sorsuk a pokolra taszítja, ahonnan soha sem szabadulnak meg.» (Phaedon, 62. p. 112. d. e.).