Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Gerely József: Sión
630 egyszermind összekötő kapcsot képezett az első és második fal között». A kérdéses ige értelmét pedig oda módosítja, hogy «kiegyenlítették, elsimították» a tál aj egyenetlenségeket (milyeneket különösen a fentebb — 612.1. — említett nyugatról keletnek húzódó kis talajmélyedés, Hazmoneusvölgy okozhatott.)1A fal ezután még egy darabig keleti irányt követve csakhamar délnek fordul s néhány szegletet képezve a mai citadella helyére ér. Itt a leírásban megint nehány szó következik, melyet ismét csak Schick magyarázata mellett érthetünk meg teljesen. Ismeretes ugyanis, hogy a várfalak építése akár a védelem, akár a sajátos fekvés miatt nem ritkán kettős — külső és belső, vagy alsó és felső — falak építését kívánja. Jeruzsálemben ez több helyütt volt így, sőt a citadellánál mai nap is kettős fallal találkozunk. Most már aztán könnyebben megértjük a 11. versszakot: «Malchias és Hasszub a második darabot2 restaurálták és a kemencék tornyát.» A mai citadella környéke, mely az Uj-Siónnak csaknem legmagasabb pontja, igen nevezetes hely és ha terünk engedné megérdemelné, hogy bővebben foglalkozzunk vele. Legfontosabb különben itt a három régi toronymaradvány, melyeket még Titusz kiméit meg a lerombolástól.3 Neveik Josephus szerint: Hippicus, Phasael és Mariamne. Az egyik a mai Jaffa- kapu mellett fekszik tőle kissé keletre (h), a másik (f), a legnagyobb, az előbbitől keletre — ez a sokáig Hippicusnak tartott, most azonban már általában Phasaelnek elismert hatalmas, régi s alul masszív torony, ma Dávid-torony név alatt ismeretes 4 — a harmadik felett vitatkoznak. ' A tudósok többsége eddigelé Guthe véleményét pártolja, mi azonban — a nélkül, hogy határozottan Schiek nézetéhez állanánk — tervünkön az utóbbit követjük. 3 Vulg. hibásan: «egyik városrész felét.» 3 Spiess sajátságos véleménye szerint e tornyok a régi «széles fal» helyén épültek (Jerus. des Josephus, 24. I. jegyz.). * Többen a Siónvár tornyát ismerik fel benne (Saulcy, Hist, de Tart Judai'que. Paris, 1858. 147. 1.).