Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

Dr. Bita Dezső: A keresztény hitöszeg fejlődése

— 48

e Más az. úgymond sz. Ágoston, ami a hit alapját képezi és mások azok, amelyekben néha magok közt a legtudósabbak és a katholikus szabály védelmezői is a hit köteléke épségével nem egyeznek meg, és egyik ugyanazon egy dologról valamit jobban és igazabban mond, mint a másik.»1 Megkülönböztetik a tűrhető tévelyt a még nem eléggé szorgalmasan tárgyalt, s az egyház tekintélyével meg nem erősített kérdésekben, és a nem tűrhető tévelyt, amely magát az egyház alapját aláásni törekszik.1 2 «Csodálatos felfordulása a dolgoknak, így kiált föl sz. Ágoston, ugyanazon vélemény szerzői katho- likusoknak, követői pedig eretnekeknek (téltetnek, és felmentetnek a tanítók, kiközösítetnek a tanítványok, a könyvek írói az ország fiai lesznek, védőiket a gehenna veszi be.»3 4 * Ez világos, mert a hit egysége épen marad mindaddig, amíg nincs eltérés az egyház csalhatatlan tanításától, amint sz. Ágoston szavai szerint az újrakeresztelök tévedésében történt.

Annak tüzetesebb megérthetésére, mikép lehet az, hogy a kinyilatkoztatásban foglalt némely igazságokról bizonyos időben nincs teljes bizonyosság, vegyük szemügyre egy-két hitágazat fejlődésének stádiumait, amint azokat a szentatyák s köztük sz. Ágoston megkülönböztetik.

Az első stádium, amidőn, mert még semmi sürgető viszály nem állt be, sem pedig a kérdés nincs még eléggé szorgalmasan vizsgálva, valamely igazság vagy be van foglalva más egyetemesebb tétel vallásába, például mielőtt még el volt határozva, meddig terjed ki az Isten Anyja szentségéről, meddig a természetfölötti kegyelem segélyének szükségességéről szóló tan?1 Vagy pedig inkább a gyakorlati életben van az meg, mintsem elméleti tüzetes tétel és folytonos hirdetés által nyilvánul ;6 példa erre az eretnekek által kiszolgáltatott ke- resztségröl szóló tan egész Aggripinusig, a III. század elejéig,

1 Contradulian I. c. 6. n. 22.

2 Sz. Ágost. Serm. 294. n. 4.

8 De Bapt. 1. II. n. 6.

4 Sz. Ágost, de Praedest. SS. n. 7, 27.

1 Ugyanaz, De dono persever. n. 63, 65.