Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Dr. Schäfer Bernát: A geologiai és a szentírási vízözön
426 E korszaknak legfeltűnőbb jelensége a jégmezők óriási kiterjedése. Hogy ezen gleccserek előbb is léteztek, azt főleg háromféle hatásuk bizonyítja: a sziklatalaj lecsiszolása, a morénák és az erratikus sziklatömegek vagy vándorkövek. 4. §. A gleccserek és hatásaik. Általánosan ismert dolog, hogy a gleccserek állandó mozgású, lassan folyó jégáramok, melyeknek jege — miként az iszapos folyam — a középen gyorsabban, a széleken lassabban bocsátkozik le a völgybe. A mozgó jég a szomszédos sziklákat lesúrolja. A jégáram nyomása és haladó ereje tetemes. Tova haladás közben a kovahomok lesúrolja és lehorzsolja a sziklákat, mint mikor az ember a márványt simítja csiszoló papírral. «Ha oly félelmetes teher» — jegyzi meg Pfaff1 — «mint a gyakran 1000 lábnyi vastag jégtömegé, völgynek lefelé mozog, a sziklák lecsiszolódnak, mintha valamely óriási reszelő működnék rajtuk; a lehorzsolt anyag mindig jobban és jobban összemorzsolva végre finom lisztté válik és arra szolgál, hogy a többi sziklarészeket is lecsiszolja és kifényesítse. A jégbe zárt legkeményebb töredékek felkarcolják a puhább sziklákat és ezen horzsolást még most is észre lehet venni minden egyes gleccser határait jelölő vándorköveken, párhuzamosan menő vonalak alakjában. A víz önmagában soha sem okoz ilyen simítást és horzsolást. A mióta ezen tüneményt felismerték, azóta eme horzsolást biztos jelnek tekintik arra nézve, hogy ott egykor gleccserek voltak. Ezen gleccserekre rágördülnek a zivatar és fagy következtében elválasztott tömegek és rajtuk mintegy szánkán lebocsátkoznak a völgybe. Ezen tömegek megtartják éles sarkaikat és éleiket s épen ez a körülmény, nemkülönben óriási nagyságuk különbözteti meg őket azon kövektől, melyeket az erdei patakok a magasból lesodornak.» Skót- és Angolország, Irhon, Svájc és Skandinávia hegyein még most is kétségtelen nyomait találjuk a jég ezen 1 Neueste Forschungen 56. I.
