Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

Dr. Szilvek Lajos: Vértanúk és vadállatok

416

A módra vonatkozólag sz. Tamás után (I, 96, 1, ad 4) jelezi, hogy noha az állatnak nincs értelme, mégis az aesti- mativa, a benső érzék segélyével alkalmas arra, hogy érzéki benyomásoknak megfelelöleg cselekedjék. Ami onnan is kitetszik. — a rendes körülmények között, — hogy némelyekben természeti ösztönből az okosság vagy művészet «árnyéka» található, mint a durváknál és a méheknél; mások pedig szoktatás által idomíthatok, szelidíthetök. Mindazt, ami most az állatokban szoktatás folytán keletkezik «potuit Deus peculiari ins'inctu (ut ita dicam) quasi per accidens infuso, eis tribuere. Non quidem per inhaerentem habitum» hanem, amint valószínűbbnek látszik, különös gondviseléssel az állat képzelőtehetségében oly képzeteket támasztva s vágyótehetségét úgy módosítva, hogy az embernek ellenkezés nélkül engedelmeskedett volna az állati.1

A szamár, útközben látván maga előtt a megharagudott Isten angyalát kivont karddal, «kitére az útból, s a mezőn megy vala. És midőn verte Balaám, és az ösvényre akarta hozni, megálla az angyal két fal szorosában, melyekkel a szőlők kerítve valának. A szamár látván öt, a falhoz szorula s a rajta ülőnek a lábát megsértő. Ez pedig ismét veri vala azt. Azonban az angyal oly szoros helyre menvén, hol sem jobbra, sem balra ki nem térhetett, megálla ellenében. És mikor a szamár látta az angyalt ott állani, lerogya a rajtaülőnek lába alatt. Ki megharagudván, még keményebben veri vala bottal oldalát. És az Ür megnyitá a szamár száját és ez megszólala: Mit vétettem neked ? mért versz engem ime már harmadszor? felelt Balaám: Mert megérdemelted, és megcsu- foltál engem. Bárcsak fegyverem volna, hogy megölnélek téged! Monda a szamár: Nem a te barmod vagyok-e, melyen mindenkor ülni szoktál a jelen napig?

Ilynemű felsőbb beavatkozás az állat belvilágába Isten1 Ad quartum dicendum, quod omnia animalia habent quandam participationem prudentiae et rationis secundum aestimationem naturalem : ex qua contingit quod grues sequuntur ducem et apes obediunt regi. Et sic tunc omnia animalia per seipsa homini obedivissent, sicut nunc quaedam domestica ei obediunt». (Sz. Tam. i. h.).