Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

Dr. Szilvek Lajos: Vértanúk és vadállatok

415 —

írja, hogy az egyházban mindig megleszen a csodának adománya. sőt, tudvalevőleg, ez képezi legnyilvánvalóbb elemét az egyház szentségének, mint jegynek (Proprietär — nota sanctitatis.) «Bizony, bizony mondom nektek, aki énbennem hisz, amely tetteket én cselekszem, ö is cselekszi majd, és nagyobbakat is fog tenni ezeknél» (János 14.). Es ismét: «Azokat pedig, akik hisznek, ezen jelek követik: Az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek fél, és ha valami halálost isznak, nem árt nekik; a betegekre kezeiket teszik és meggyógyulnak» (Márk. 16.). Kígyókat vesznek fel. Mintha a faj állna az egész ártalmas állatország helyett. Sőt, nincs veszedelmesebb állat ma sem, mint egykor volt a kigvó, amely a testnek ártva, sőt megölve (Irvidia an- tem diaboli mors introivit in orbem terrarum) a lelket is megölte. Hogy a későbbi időktől eltekinthessünk, már az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk ez Ígéret megvalósítását. Malta szigetén sz. Pál kezén ragadt egy viperakigyó. Ezt látva a máltaiak, halálát lesik abban az órában. Ez be nem következvén, Istennek tartják öt.

IV.

Vessünk még egy futó pillantást a módra, amely szerint a vértanúk ilynemű befolyása az állatokra történhetett.

E tekintetben biztos támaszték gyanánt szolgálhat, amit Suarez sz. Tamás nyomain haladva a módról tanít, amely szerint a paradicsomban az első ember az állatok fölött uralkodott; az írásmagyarázók fejtegetései Baláam megszólalt szamarára vonatkozólag; végre a spiritualisdkus, scholastikus tanok az állat noetikáját és psychologiáját illetőleg.

Suarez (i. h. c. 16, n. 12.) megjegyzi, hogy a paradicsomban a föntebb jelzett uralom az állatok felett nem lett volna csoda, mert nem lett volna valami ritka dolog, hanem azon állapot rendes kiegészítő része. Most azonban, miután egyéb kegyelmekkel ezen adományt is elvesztette az ember a bűnbeesés által, ha valamely szent ilyszerü hatalmat gyakorol az állat felett, méltán mondatik csodának, mert csakugyan: opus sensibile, quod divinitus efficitur praeter ordinem naturae (Sz. Tam.).