Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

XIII. Leó körlevele a bibliai tudományok művelése tárgyában

31 eszközökül; minthogy ha t. i. a föszerzö ugyan nem, de az ihletett férfiak mégis tévedésbe eshettek volna. Mert természet­fölötti erejével úgy serkentette s úgy indította az írásra, írás­közben úgy támogatta őket, hogy értelmük helyesen fogta fel, mindazt és csupán azt, amit ö parancsolt, s hogy ezt igaz hűséggel akarták megírni s csalhatatlanul igazán meg is írták; máskép nem a Szentlélek volna az egész Szentírás szerzője. Ezt tartották mindig a szentatyák is: «így tehát, úgymond szent Ágoston, — midőn ök azt írták, amit ö mutatott és mon­dott, épen nem lehet mondani, hogy ö (a Szentlélek) nem irt: mivel hogy az ö tagjai csak azt cselekedték, amit a fej mondása után ismertek meg» és nagy szent Gergely kije­lenti : «Hogy ezeket ki irta, nagyon fölösleges kérdés, mikor bizton hiszszük, hogy a Szentlélek az egész könyv szerzője. Ö irta, aki a leirandókat sugallta; az irta, aki az író egész mun­kája alatt isteni ihletével istápolta öt».1 2 Ebből az is követke­zik, hogy akik azt állítják, hogy a Szentírás hiteles helyein V. tévedés fordulhat elő, azok vagy kiforgatják az isteni sugal­latról szóló kath. tant, vagy Istent magát teszik meg a téve­dés szerzőjének. Azért a szentatyák és a hittudósok minden­ha egy értelemben voltak az iránt, hogy a Szentírás könyvei, úgy amint szent Íróik által szerkesztettek, teljesen mentesek mindennemű tévedéstől, s hogy azért azt a nem épen csekély számú helyet, melyet az ellenfelek mint ellenmondót, vagy kevésbbé egyezőt felhoztak, (s a mai ú. n. «új tudomány» is majdnem ugyanazokat veti föl) nem kevesebb éléselméjüséggel mint vallásos buzgósággal törekedtek megegyeztetni s össz­hangba hozni; egyhangúlag vallván, hogy ezek a könyvek úgy a maguk egészében, mint egyes részeikben isteni sugallat­ból valók, hogy Isten maga szólt a szentirók által s azért semmi az igazságtól eltérő dolgot nem irathatott. Általában is áll az, amit szent Ágoston írt szent Jeromosnak: «Én ugyanis megvallom kedvességednek, hogy én csak a Szentírás u. n. kánoni könyveinek adom meg azt a tiszteletet, hogy egyetlen­1 Szent Ágoston ln Consens. Evang. I. 1. 35. 2 Praef. in Job. II. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents