Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

XIII. Leó körlevele a bibliai tudományok művelése tárgyában

32 egynek szerzőjéről sem hiszem, hogy írás közben tévedhetett volna. Ha pedig valamelyikben megütközöm valamin, amit az igazsággal ellenkezőnek tartok, azt vagy a könyvpéldány téve­sen írott szövegének tudom be, vagy azt tartom, hogy magya­rázója nem fogta föl a helyes értelmet, vagy magamról hiszem, J hogy nem jól értettem.«1 Azonban minden számbavehetö tudományos eszközzel s tökéletes sikerrel küzdeni a Szentírás érdekében, sokkal nehe­zebb dolog, sem hogy pusztán az értelmezők s a hittudósok buzgalmától méltányosan elvárni lehetne. Kívánatos, hogy J közreműködjenek azon katli. világi férfiak is, akik a külső tudo­mányokban valamiféle hírnévre tettek szert. Ily jeles férfiakkal, valamint azelőtt, úgy Isten jóvoltából most is ékeskedik az Egyház, s bár gyarapodnék hova-tovább a szent hit nagy előnyére. Mert mitsem tartunk szükségesebbnek annál, hogy az igazságnak mindig több és bátrabb védelmezője legyen mint ellensége, s nincs dolog, amely inkább számíthatna az embe­rek szemében az igazság biztosítékára mint az, amelyet sza­badon igaznak vallanak mindazok, akik a már magasztalt elő­nyök birtokában vannak. S a rágalmazók irigysége is hama­rabb elnémul, vagy legalább nem merik oly könnyelműen a tudomány ellenségeid feltüntetni a szent hitet, ha látják, hogy nagyhírű tudósok részéről is a legnagyobb tiszteletben s becsü­lésben részesül. Mivel tehát a szent vallásnak ily nagy előnyöket biztosít­hatnak azok, kiknek a katholikus hit kegyelmén kívül még az elmebeli tehetségekből is gazdag részt juttatott a jóságos Isten, azért ebben a hatalmas küzdelemben, mely a Szentírást illető minden tudomány körében foly, kiki válaszszon magának alkal- I más tudományszakot, hogy abban idővel kiváló jártassághoz jutván, a hamis tudomány ellene intézett támadásait diadallal visszaverhesse. E helyen örömmel ismerjük el s érdeme szerint dicsérjük azon katholikusok törekvését, kik, hogy a tudós férfiaknak módjuk legyen benne, hogy a nevezett tudományokat minden J 1 Ep. LXXXI1. I.

Next

/
Thumbnails
Contents