Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

Dr. Franciscy Lajos: A liberalismus szabadságainak viszonya a természeti joghoz

szetbe oltotta, és akkor, midőn kinyilatkoztatta. S ha létezik egy ilyen erkölcsi tényező, amely nem fejlődött, hanem készen született, amely nem is fejlődik a korral, hanem teljes életerejének változatlan birtokát élvezi, akkor az erkölcsök kor- szakonkint való fokozatos fejlődéséről szóló beszéd mese. bölcseleti agyrém.

E ténynyel tökéletesen összevág a jelen élet valósága. Majdnem kénytelenek vagyunk állítani, hogyha szeretni akarjuk az embereket, nem szabad vizsgálnunk erkölcseiket. A század kérkedik páratlan humanismusával s azt hirdeti róla, hogy a polgárosodás méhében fejlődött olyanná, aminö. Igen, van a századnak magasztos, nemes humanismusa, amint volt is minden kornak. De ez a kereszténység gyümölcse, melyet kisebb- nagyobb mértékben minden megtért nép élvezett. Ami nagy és szép az erkölcsök világában, az most is a vallás életfáján terem. A vallástól elszakadt műveltség — ha ugyan megérdemli ezt a nevet — csak kicsiszolta az embereket, de nem nemesítette meg. Az ó- és középkor bünstatisztikája csak abban különbözik korunkétól, hogy ott a bűnök és bűntények durvább, meztelenebb, következéskép visszatetszöbb alakban jelennek meg, míg emitt úri köntösben. Ott az erőszak- és jogtalanságban ritkábban találunk számító ügyességet, alakoskodást és körmönfont cselszövényeket; napjainkban pedig a hajlongó finomságban, az alkalmazkodó simaságban és az élelmes cselekvésben ritkán találunk becsületességet. A műveltség ily irányban való haladása folytán az emberiség elvesztette a vámon, amit nyert a réven. Még többet vesztett; mert emberiségi szempontból, a rászedés, szédelgés és tőrbeejtés révén elkövetett jogtalanság annyival rosszabb, amennyivel nehezebb ellene védekezni.

Hiábavaló tehát a positivismus erőlködése: a határnélküli haladás elvének nincs létalapja. Az emberi szellem korlátolt a tudományban és az erkölcsi művelődésben egyaránt.

Mielőtt e korlátok határvonalait közelebbről megjelölnök, ismételjük, hogy az emberi szabadság, eredete és belső mivolta szerint, csak egy; az, amely az ember értelmi természetéből foly. Alkalmazására nézve azonban sokféle a szabadság. Az