Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
XIII. Leó körlevele az összes fejedelmek- és népekhez. Fordította dr. Rada István
pékét és nemzeteket, s hogy nyilvánvalóvá tegyük a római pápaságnak minden tekintetben üdvös befolyását. Azért nagy hálával tartozunk és adózunk első sorban a jóságos Istennek,, kinek kegyességéből és jóvoltából oly magas kort egészségben megértünk, azután a fejedelmi férfiaknak, a püspököknek, a papságnak és mindazon mágnásoknak, akik a kegyelet és. hódolat sokszoros tanúsítása állal azon voltak, hogy személyünket és méltóságunkat megtiszteljék, s bennünket mint magánembert alkalmas módon megvigasztaljanak. Azonban igen sok híja volt annak, hogy vigasztalásuk teljes és állandó legyen. Mert az öröm és ragaszkodás általános nyilvánulásai közepett lelki szemeink előtt állt egy nagy sokaság, mely nem vett részt a katholikusok egyértelmű örvendezésében, részint mivel teljesen nélkülözi az evangéliumi bölcseséget. részint mivel, habár keresztény nevet visel, a katholikus hittől eltér. Fájlaltuk és fájlaljuk ezt nagyon, mert lehetetlen benső fájdalom nélkül gondolnunk az emberi nem egy nagy részére, amely tölünk távol, eltévesztett úton halad. Minthogy pedig mi a földön a mindenható Isten helyettese vagyunk, a ki azt akarja, hogy minden ember üdvözöljön és az igazság ismeretére jusson, s minthogy magas és gondokkal teljes korunk életünk végét sietteti, jónak láttuk Megváltónknak és Mesterünknek, Jézus Krisztusnak példáját utánozni, aki a mennyei hazába való visszatérése előtt kevéssel forró imákban kérte az Atyát, hogy tanítványai és követői egyek legyenek szívben és lélelekben. Könyörgök . , hogy mindnyájan egygyé legyenek, amint te, Atyám, én hennem és én te henned, úgy ők is mi- hennünk egygyé legyenek.1 Amely isteni könyörgés és esdeklés, mivel nemcsak azokra vonatkozik, akik akkor Jézus Krisztusban hittek, hanem kiterjed mindazokra, akik benne jövőben hinni fognak, illő alkalmat nyújt nekünk arra, hogy óhajainkat bizalomteljesen előadjuk, s a mennyire tölünk telik, az. embereket, tekintet nélkül a faj- és helykiilönbségre, az isteni hitben való egyesülésre buzdítani igyekezzünk. Ösztönözve a szeretettől, amely oda siet gyorsabban,, — 354 — 1 Ján. 17, 20—21.
