Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

XIII. Leó körlevele a bibliai tudományok művelése tárgyában

úgy, hogy legfőbb szabály mindig a katholikus tan legyen, úgy, ahogy azt az Egyház tekintélye elénk szabja, mert úgy a Szentírásnak, mint az Egyház őrizetére bízott tannak maga Isten lévén a szerzője, teljes lehetetlen, hogy a Sentírásból helyes értelmezéssel olyant lehessen kimutatni, ami az Egyház tanításával bármikép ellenkezhessék. Amiből az is nyilvánvaló, hogy mint hiú és hamis elvetendő az olyan magyarázat is, amely az Istentől ihletett egyes szentírási szerzők közt ellentéteket keres, vagy az Egyház tanításával ellenkezik. A szentírási tudományok tanítójának dicséretes ékességéül felemlítjük azt is, hogy a hittani tudományok minden terén othonos- nak kell lennie, a Szentatyák magyarázó munkáit s a legkiválóbb tudósok s a legjobb Szentírás-magyarázók munkáit apróra ismernie kell. Ezt már szent Jeromos is megkívánja.1 még inkább pedig szent Ágoston, aki joggal félpanaszolja: «ha minden tudomány — úgymond, — bármily silány és könnyű legyen is, tanítót vagy mestert kíván, hogy meg lehessen érteni, mily vakmerő gőgösség kell ahhoz, ha valaki az isteni titkok könyveit nem a maguk magyarázóitól akarja megismerni.» 1 2 Ugyanígy éreztek s ugyanezt példáikkal is megerősítették a többi szentatyák, «kik a Szentirás értelmét nem a maguk véleménye, hanem az Ősök iratai és tekintélyek nyomán követték, akikről tudták, hogy ezek maguk is közvetetlen apostoli hagyomány révén ismerték a helyes értelmet».3 Már pedig a szentatyák, «kik az apostolok után plántálták, öntözték, építették, mint pásztorok őrizték, táplálták a serdülő Egyházat» 4 döntő tekintélylyel bírnak, valahányszor valamely szentírási bizonyítékot, mint a hit és erkölcs dolgához tartozót, ugyanazon módon magyaráznak; mert egybehangzó tanításuk fényesen bizonyítja, hogy azt mint katholikus hitet az apostoloktól maguk is úgy örökölték. De a szentatyák tanítása akkor is nagybecsű, mikor ezekről a dolgokról tanítván, mint magántanítók nyilatkoznak, mivel őket nemcsak a

1 U. o. 6, 7.

s Ad Honorat, de utilit. ered. XVII. 35.

3 Rutin. Hist. Eccl. II. 9.

4 S. Aug. c. Julian. II. 10. 37.

— 21 —