Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

Hölszky Károly: A hexaëmeron és az ember alkotásáról szóló szentírási részletek magyarázata

229

ha ilyen volna, akkor kellene egy természetes nyelvnek is léteznie, melyre az ember magára hagyatott állapotban is rájöhetne, ilyet pedig egyáltalán nem ismerünk. Még az indulatszók is, melyek némileg az érzelmek természetes kifakadásainak volnának tekinthetők, amennyiben némileg ösztönszerüeknek látszanak, más és más nyelven, más és más hangokból állanak, tehát még ezek sem mondhatók természeteseknek. E pár szó és az általános tapasztalat eléggé jogosít fel arra, hogy megtegyük a zártételt: a tagolt nyelv az embernek, ha mindjárt kizárólagos is, mégsem veleszületett tulajdona, egyedül a tehetség veleszületett.

Nem valószínűtlen, hogy az emberiség lassan-lassan magától is rájött volna a nyelvre. Az állatnak nem kell oktatás, hogy saját hangját hallathassa, ez ösztönébe van oltva. Az első ember hallotta az állat hangjait, megkisérlette azokat maga is kiadni; az állatokat azután elnevezhette saját hangjaikról, valamint az egyes hangkisérte természeti tüneményeket is és a nyelv, habár hangutánzó szavakból alkotva, már bölcsőjében ringott. De ilymódon tagolt fejlettebb nyelv, csak számtalan nemzedék után keletkezhetett volna. Már pedig nem hihetjük, hogy a teremtő Isten kezéből kikerült Áriám csak valamit is nélkülözött volna abból, ami öt az emberi méltóság és nemesség tökéletes színvonalára emelje. Egy lépéssel tovább menve kimondjuk, hogy a Szentírás szavainak egyszerű és természetes értelmezését nem áldozhatjuk fel valószínű, vagy valószínűtlen, (ki hogy fogja fel), kombinációknak. Már pedig a biblia szerint az Űr az első emberpárral beszél, megáldván őket (Gen. 1, 28. 29. 30.) és parancsot ad ki nekik (2, 16. 17.). Maga Ádám először az állatokat nevezi meg, azután saját élete párját, ez utóbbi megnevezésnek egyúttal okát adván (2, 23.) Nemsokára párbeszéd fejlődik a csábító és az asszony között (3, 1—5.); a bűnbeesés után az Úr élőszóval bíráskodik, a tettesek élőszóval mentegetőznek (3, 9—14.); bizonyára a boldogságból a boldogtalanságba taszított emberekhez intézett Ítélet és vigasz (protoevangelium) szavai sem voltak előttük érthetetlenek (3, 15—19.).

Ha valaki azt mondaná, hogy az első ember kegyelemál