Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete

128 natkoznak a sermo és panegyris beszédnemekre; de ezeken kívül használta a homilia alakját is, ennek sajátos törvényei­hez szorosan alkalmazkodva. Mielőtt sz. Ágoston egyházi beszédeinek alaki méltatását befejeznök, néhány példában be kell mutatnunk azon emelke- dettebb, pathetikus beszédmódot, melyről fentebb említettük, hogy azt panegyrikus beszédeiben szokta használni. így szent Felicitas vértanúról mondja: Kedves testvéreim! Nagy látvány tárult fel hitünk szemei előtt. Füleinkkel hallottuk, szívünkkel láttuk, hogy egy anya, az emberi szokástól eltéröleg előbb óhajtotta látni gyermekei halálát és csak utánuk kívánt meg­halni. Az emberek ugyanis az elhalálozásban gyermekeiket megelőzni óhajtják, nem pedig követni: ez pedig utolsónak kívánt meghalni. És valóban nem is vesztette el fiait, hanem maga előtt küldötte őket az égbe; nem is azt az életet nézte, melyet befejeztek, hanem amelyet megkezdendök voltak. Meg­szűntek élni ott, hol úgy is elöbb-utóbb meg kellett halniok, és élni kezdettek ott, hol végnélküli élet vár reájuk. Hősies­sége nem egyedül abban állott, hogy haláltusájukat nézte, hanem abban, hogy halálos küzdelmükben őket buzdította. Termékenyebb volt erényekben, mint gyermekszülésben; látta végső küzdelmüket, s ime minden egyes gyermekében ömaga haldoklott. s a győzök között ö volt a leggyözelmesebb ,1 Hiszem, hogy ismeritek sz. Lőrinc vértanúnak szenvedését, kinek ma születésnapját üljük: és nem is kételkedem, hogy tudjátok, hogy az üldözésben mi mindent tűrt el. Hiszen vér­tanúságának dicsősége oly nagy, hogy szenvedésének fénye * beragyogja a föld kerekségét. Lőrinc azon lángnak fényét árasztotta a világra, melynek tüze öt magát hevítette, s a tüzlánggal, melynek égető hevét elszenvedte, minden keresz­ténynek szívét felhevítette. Ki ne óhajtana egy órán át égni Lőrinc tüzében, csakhogy a pokol soha el nem hamvadó tüzét elkerülje? Azért sz. Lőrinc példája a vértanúságra buzdít, a hitre gyullaszt és az áhítatra hevít; és ha nem is érezzük tagjainkban az üldöző tüzének égető fájdalmát, ereznünk kell ’Sermo 110. de diversis.

Next

/
Thumbnails
Contents