Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete
113 akartatok bért adni ? Hiszen az angyal rejtette el nevét előttetek, ezt mondta: Azariás a nevem, a nagy Ananiás fia vagyok; és nem így szólt hozzátok: én Ráfael angyal vagyok. Az első név alá rejtette méltóságát, hogy el ne rémítse munkaadóját. Mert ha megmondja, én angyal vagyok, akkor Tóbiás napszámosa nem lehetett volna. Elhallgatta nevének méltóságát, hogy végezetül tűnjék ki méltóságának nagysága. Látjátok. kedveseim, mily nagy az alamizsnálkodás érdeme; megérdemelte, hogy angyal legyen a munkatársa. Látjátok, mily hasznos a holtak eltemetése, ime Ráfael angyal vitte fel ennek hírét az egek felségéhez. Látjátok, miként ment meg az alamizsnaadás a haláltól, megtisztít a bűnöktől, megtisztítja a szemeket, megment a bűnök sötétségétől. Tóbiást az igaz úton vezeti; a sok férfi által megszomorított Sárát pedig angyal vezérli a boldog házasság révébe.1 Midőn az evangélium felolvastatott, jól hallottátok, sőt a megtörtént tények szemeitek előtt lebegtek. Nem testben ugyan, de lélekben láttátok, miként lépett Urunk Jézus Krisztus a farizeus házábá, kinek barátságos meghívását meg nem vetette. Láttátok azt is, hogy a város hires asszonya rossz hírű ugyan, mert bűnös vala, miként rohant hívatlanul a vendégségre, hol az ö orvosa vala letelepedve, és miként kereste jámbor vakmerőséggel üdvösségét: mint a vendégségre méltatlan, de a jótéteményre méltó ront be. Tudta, hogy mily betegségben szenved, de tudta azt is, hogy képes öt meggyógyítani az, kihez sietett. Jézushoz járult tehát, de nem fejéhez, hanem lábaihoz borult. Aki régóta rossz úton járt, most a helyes útat kereste. Legelőször is szívének könnyeit hullatta s a bünvallás tiszteletével mosta az Űr lábait, hajával törülgette, csókolgatta, megkente; nem szólt ugyan, csak áhítata jeleit mutatta s mégis mily beszédes volt mindez! Mivel tehát könnyeinek árjával, csókjaival, törülgetésével s az Úr lábainak kenésével megérintette az Urat, a farizeus, ki Jézust vendégül hívta s ki a kevélv emberek azon fajaihoz tartozott, kiket Izaiás említ meg s kik így szoktak beszélni : 1 Sermo 226. de Tempore. *Hittudományi Folyóirat» 1893. 8
