Hittudományi Folyóirat 4. (1893)
Hübner Gyula: Leibnitz és a katholikus vallás
492 nézetem szerint legszentebb akaratoddal a legjobban megegyez... Nemkülönben az igaz hitnek elterjedése, egyházad egysége, a nyilvános bajoknak enyhítése fogják óhajomnak és törekvéseimnek célját képezni.» 0, ki lángelméjét az örök Alkotó dicsőségének emelésére szentelte, ki cselekedeteinek zsinórmértékéül kizárólag az isteni akaratot tekintette, ki fáradhatatlanul a hitben való egység helyreállításán munkálkodott, ki az igazságot annyira becsülte, hogy nem habozott azt az emberi boldogság egyedüli forrásának dicsőíteni; ö, ki az egyházat oly jól ismerte, üdvhozó intézményeit annyira becsülte, hittitkait egy egyházatya szorgalmával tanulmányozta, ki magát lélekben a kath. egyház fiának vallotta;1 ö nem nyerte meg azt a nagy kegyelmet, hogy testileg-lelkileg az egyedül üdvözítő egyház kebelébe visszatérjen. Katholikus lelkülettel, mint élt is, de a világ előtt mint protestáns múlt ki. Élete az isteni kegyelem működésének lélektanilag örökké megfejthetetlen példája marad. Igen: istenem, «vannak okaid, melyek meg nem engedik, hogy mindannyiokat ugyanazon kegyelemben részesítsed, és én imádom ezen okaidat». II. Leibnitz oly kevéssé titkolta el katholikus érzelmeit, hogy a pietista Spener öt konvertitának hiresztelte el; míg mások föl nem foghatták, hogy képes ily elvek mellett továbbra is a protestantismusban megmaradni. Bármennyire nyílt jellemű volt is, eljárása minden psychologies találgatást meghazudtolt. 1683-ban Ernest, Hessen-Rheinfels tartománygrófja, ki maga is konvertita s Leibnitz legmélyebb tisztelői közé tartozott volt, «Suegliarino al mio tanto carissimo quanto capacissimo Signore Leibnitz» olasz feliratú, de francia nyelven szövegezett emlékiratban felszólítja öt, hogy végre valahára követve jobb meggyőződését, hagyja el a tévelyt s térjen vissza a katholikus egyház kebelébe. A válasz, melyet Leibnitz ezen iratra adott s melyet mi az augsburgi «Neue Sion» 1 V. ö. Rommel i. m. II. kö. 18—19. 1.
