Hittudományi Folyóirat 4. (1893)

Hübner Gyula: Leibnitz és a katholikus vallás

491

madszor minden már tett és a jövőben eszközlendö felfedezést a világ legfőbb Urának dicsőségére és dicsőítésére vonatkoztatnunk és irányítanunk, valamint az isteni szeretet növelésére s terjesztésére is, mely különben nem volna őszinte, hacsak a felebaráti szeretettel nem köttetnének egybe.» 1

Hogy Jézus társaságának atyái ily értelemben művelték a tudományokat, felette kinyerte tetszését, miként azt Hőmmel megjegyzi.2

Ily fenkölt érzelmekkel volt telítve Németországnak első, s mint sokan tartják, egyedüli nagy bölcselője. Szép lelke az evangélium szellemében szomjúhozta az igazságot. «Az igazságot föltalálni, így kiált föl, az igazságot föltalálni s megjelölni az eszközöket, melyek nyomára vezetnek, szerintem egyedüli forrása az emberi szerencsének. Nemcsak, hogy megkülönbözteti a müveiteket a műveletlenektől, a jókat a gonoszoktól. de meg fogja különböztetni a jövő életben is a boldog lelkeket, ami a vallás és a természet harmóniájából következik. Mert az ismeretből és Isten szeleteiéből az igazságosság származik, ez pedig és a felebaráti szeretet az igaznak kettős kinyomata, melyeknek legfőbb tanítója maga Krisztus. 3

Önmegadást lehelő imája ragyogó világításban tünteti föl kitűzött életcélját, melynek megvalósítására az isteni kegyelem segélyével legszebb erőit kívánta szentelni. «Istenem, így imádkozik dialógjában,1 nyisd föl az emberek szemeit, s add hogy lássák, amit én látok. Ezen szemlélet elbájolná és szereteted óceánjába merítené őket. Vannak azonban okaid, melyek nem engedik, hogy mindannyiokat ugyanazon kegyelemben részesítsd; és én imádom ezen okaidat, mert meg vagyok róla győződve, hogy az általad megállapított rendben mit sem lehet megváltoztatni anélkül, hogy a legnagyobb szépség el ne homályosodjék. Miért is mindazt dicsőítem, bármit csak alkottál. De miután jövendő életpályámat még föl nem tüntetted előttem, törekedni fogok mindannak, megvalósítására, ami

4 V. ö. Eméry, Pensees de Leibitz I. k. 389—391. 1.

2 V. ö. Leibnitz u. Landgraf Ernst. II. köt. 457. és 213. 1.

3 V. ö. Erdmann. Leibnitii opera philosoph. Berolini 1840. 90. 1.

4 V. ö. Foueher de Garcil, Oeuvres de Leibnitz. II. k. 538. és 642. 1.