Hittudományi Folyóirat 4. (1893)

Kőrössy Endre: A megtestesülés Isten dicsősége

488 megtestesülés egyik leghathatósabb emeltyűje Isten külső, tár­gyi úgy, mint alaki dicsőségének. Ami Istennek dicsőség, az nekünk boldogság, és viszont; e tétel eszes természetünkből és Istenhez való viszonyunk­ból következik. De a megtestesülés nekünk boldogság, mert épen örök üdvösségünk záloga. Tehát Istennek dicsőség. Ugyan­ezt látom — bár távolról — az apostol szavaiban is, ki a korinthusiakhoz így ír: «Minden a tietek: akár Pál, akár Apolló, akár Kéfás, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár a következendök, minden a tietek : ti pedig Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené».1 * * Kor. I. 3, 22. Kőrössy Endre.

Next

/
Thumbnails
Contents