Hittudományi Folyóirat 4. (1893)

Dr. Szentes Anzelm: Hitünk végső indítóokáról

Miként tehát a közvetett tudásban közvetett ismeret van, ép úgy a hivésben is közvetett ismeret van; csakhogy a tudásban a benső okok belátható igazvolta közvetíti a fnegismerést, a hivésben pedig külső ok, az akarat közr vetíti az igaznak tartást. A tudásban a végső elemzésnél az alapigazságokhoz jutunk; a hivésben a tárgy igaznaktartásá egy más igaznaktartásra vezethető vissza, mely azonban nem oka, csak föltétele az igazság elfogadásának. A hivésben az igazi ok az igaznaktartásra a szabad akarat, amennyiben a hihetőségtől felvilágosítva (mivel nihil volitum, nisi cognitum), s az isteni kegyelemtől segíttetve a hivést elhatározza, s ezt az észnek megparancsolja.

Semeria tehát a hivés tényét így határozza meg: a hi- vés valamely benső okaiban homályos hitigazság igaznak tartása az ész által, amennyiben ez a hihetőségtől s isteni kegyelemtől segített és vezetett akarat által az igazság elfogadására elhatározólag indíttatik.

Ezekből láthatjuk, hogy Semeria szerint az akarat indítóoka a fő ; ez pedig Isten, amennyiben ö lesz hitünk jutalma az örök életben.

Ez az akaratra közvetetleniil hat. De az észre nézve közvetett, és pedig külsőleg közvetett, mert az észre nézve az akarat külső ok.

Sok szép dolog van ezen magyarázatban; de az hibás, hogy az akarat indítóoka tulajdonképen az ész indítóoka a hivésben. Mert nem ezen szempontból keressük, mi az utolsó miértiségi indítóok a hivés tényében; Suarez és Lugo sem ezen szempontból tekintették a kérdést, hanem azon szempontból, hogy mint megismerési tényben, a belső1 megismerési utolsó miértiségi indítóok miben áll.

Ha valaki azt tartja, hogy belső utolsó miértiségi inditó- ok nincs a hivés tényében, hanem csak külső, az elfogadhatja Semeria véleményét, mert Semeria szerint sincs belső utolsó miértiségi indítóok, hanem csak belső (azaz az észnek meg1 Itt a belső alatt azt értjük, hogy az és/, természetének megfelelő, az észre vonatkozó dolgokhoz tartozó valami.

— 373 —