Hittudományi Folyóirat 4. (1893)

Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete

leült a szemétdombra; barátai, kik szerencsétlenségének hírére hozzá siettek, távolról megpillantván öt, megszaggatták ruháikat,, fejükre hamút hintettek s nagy szóval siratták öt. íme, így kellene tenniük a szomszéd városoknak, hozzánk sietve, részt kellene venniök fájdalmunkban. Jób pedig a szemétdombon ült: városunk ma erős hálóval van bekerítve. Az ördög dühét töltötte ki a nyájon s az igazak minden javain: ma megszabadulva láncairól, az egész város hatalmában van. Az Isten eltűrte a gonosz lélek ármánykodásait, hogy a megpróbáltatások nagysága által annál nagyobb fényben ragyogjon a jámborok erénye és a mai szomorúság bölcsebbekké tegyen. Ah! hadd sirassam balsorsunkat: mint Jób barátai, én is hét napig hallgattam s ma azért vetek véget a csendnek, hogy veletek együtt sírjak közös szerencsétlenségünkön. Ugyan ki volt az, ki jó sorsunkat megirigyelte ? Mikép eshetett meg ez a nagy változás? Városunk fényével semmi nem vetekedhetett: s ma nincs nálánál nyomorultabb.

Ez a jó, ez a kedves nép, mely úgy engedelmeskedett, elüljáróinak, miként a nemes paripa lovasának, egy pillanat alatt íellázadt s kimondhatatlan kihágásokra vetemedett. Sírok, nyögök nem a minket fenyegető sors, hanem elkövetett tetteink vadsága fölött... A fájdalom nem engedi, hogy folytassam tanításomat; alig bírom felnyitni ajkaimat néhány szó elrebegésére, a szomorúság kötve tartja nyelvemet s megakasztja szavaimat! Volt-e ezelöttboldogabb valami városunknál? Van-e ma nálánál szomorúbb ? Valamint a méhek rajozva repülnek a kaptár körül, úgy töltötte be a polgárok tömege köztereinket és az egész világ boldognak hirdette ezt a kiváltságokkal dicsekvő várost, mely oly nagyszámú és oly szép népet éltetett. És most üres a piac; a félelem szétüzte lakóit, miként a füst. szétzavarja a méheket sVelrebeghetjük a próféta szavait, melyekkel Jeruszálemet siratta: Olyanok lesztek mint az elhullott leeelü cserfa és mint a kert víz nélkül.1 Keserűvé vált az édea otthon.»1 2

1 Izai. 1, 30.

2 Horniba 2. ad populum Antioch.