Hittudományi Folyóirat 4. (1893)

Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete

szerencsétleneknek mondom és siratom sorsukat, mert még a ti jó példátok sem segített rajtuk.»1 A következő példa mutatja, hogy miként értékesítette megfigyeléseit és az adott helyzetetet bevezetéseiben. Eutropius bukása után a város még sokáig nagyfokú láz- és forrongásban volt; ezért egy napon így kezdé beszédét: «Miután megmenekültünk e szörnyű forrongástól, jöjjetek ide, s mossuk meg füleinket a Szentírás szavaiban, mint valamely forrás tiszta vizében. A hajósok így tesznek: miután sok veszély és fáradság után a révbe érnek, ■eleresztik az evezőket, bevonják a vitorlákat és kijővén a hajóból, megerősítik magukat fürdővel, jó álommal és étellel, hogy új erővel új útra keljenek.

Kövessük példájukat; íme, megcsendesedett a vihar, megszelídült a szél és hullám, biztos és csendes rév gyanánt kössünk ki a Szentírás mellett. Itt nincs háborgás, ellenkezőleg: tökéletes csendesség, biztos támasz, hosszú öröm s egyúttal minden jó együtt van. A Szentírás olvasása csillapítja a fájdalmat, megvigasztalja a szerencsétlent, gazdaggá teszi a szegényt, biztonságot nyújt a gazdagnak, bűneiből kimenti a bűnöst, bátorítja az igazat, eltávolítja a rosszat, jó tanácscsal kedveskedik, megkedvelteti az erényt, megdönthetetlenné teszi ezt; isteni ital az, bűvös bájának a szenvedély ellent nem állhat».2

Teljes életében két nagy főváros szószékén működvén, tanúja volt sok nagy rettentő eseménynek ; így történt azután, hogy beszédeiben nem hiányoznak a heves bevezetések (exordium vehemens). Ezek legszebb mintáját abban a beszédében nyújtja, melyet Antiochia lázadásának napjain mondott, midőn a nép a császár ércszobrát összetörte. «Mit mondok nektek? Miről szólhatok előttetek ? Ma a sírás és nem a beszéd napja van; a jajgatásé és nem a szónoklaté; ma fogadalmat kell tenni az égnek s nem beszédet tartani a néphez! Annyira bűnösek vagyunk, szerencsétlenségünk nagyobb minden emberi segélynél! Mit tett Jób, midőn már mindenét elvesztette?

1 Oratio de mutatione nominum.

* 5. k. 518. 1.

Hittudomániii Folyóirat« 1893, 16