Hittudományi Folyóirat 4. (1893)

Dr. Steinberger Ferenc: A lelkiismeret a hitoktatás rendszerében

Az ész tiszte az erkölcsi alapfogalmakból a tett előtt a gyakorlati ítéletet meghozni, az általános erkölcsi törvényt egyes, esetekre alkalmazni, amely alkalmazás egy következtetés alakjában történik, melynek végső eleme így hangzik: Kz esetben így és így kell cselekedned. A lelkiismeret e réven tehát: közvetetten tudat és ítélet a tett elkövetése előtt: mit szabad és mit kell tennünk vagy elhagynunk. A tett elkövetése után helyeslését vagy rosszalását nyilvánítja a tett vagy érzület fölött. Kimondja rosszaié ítéletét, midőn gonosz szándékunkat a világ előtt ellepleztük. Felismeri minden körülmények között tetteink, szándékaink, tehát, a lőlek titkos műhelyében szőtt tervezgetéseink természetét, erkölcsi vagy erkölcstelen jellegét. Azért lelkiismeret a neve, mert ismeri a lélek bensejét. A latin nyelvben: conscientia (együttudás) a neve, azt jelentvén, hogy: az Isten és a lelkiismeret egyformán és tisztán látják és páratlanul ítélik meg a tetteket benső rugóikkal egyetemben.

Ámde érzelmi elem is van a lelkiismeretben. A szív dolga: a megnyugvás édes érzetével hozzá járulni az ész által hozott gyakorlati ítélethez, vagy nyugtalankodással, remegtetéssel a lilalomnak súlyt kölcsönözni és furdalással a bűntettet sújtani.

Mindezek a mozzanatok előfordulnak a lelkiismeret mükö- désébn. Nem jogosult azért némely bölcselőtől, bogya lelkiismeretet egyedül az ész szerepkörére szorítja és a szivet abból kizárja vagy nagyon jelentéktelen szerepre kárhoztatja. Az érzelmi elem nem jelentéktelen járuléka az ész szavának a lelkiismerelben, hanem ennek lényeges eleme, mely nélkül a lelkiismeret nem teljesítené feladatát. Beszélünk ugyanis alvó lelkiismeretröl. Az alvó lelkiismeret nem teljesíti kötelességét, bizonyára nem azt a kötelességét, mely az ész határába tartozik, hogy fölismerje: mi szabad és mi nem szabad, hanem azt a kötelességét nem teljesíti, hogy sarkalja, ösztönözze, nyugtalankodásával zaklassa, furdalásával gyötörje az embert. Az alvó lelkiismeretben az ész tisztán látja az erkölcsi kötelezettség határait, de a szívben nem támadnak érzelemhullámok. Beszélünk szorongó lelkiismeretröl, mely nyilván a kedélyvi