Hittudományi Folyóirat 3. (1892)
Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete
annak egységéhez és felbonthatatlanságához : sőt a házasságtörés, ennek erkölcsi és anyagi következményeire nézve oktatást és felvilágosítást kelle adnia, mely sok tekintetben különbözött a megszokott és szerte használatban levő római jogtól. A házasság szentségének felbonthatatlanságáról. «Fiacs- káim! ne tegyetek úgy, miként a pogányok! Elszomorító dől- gokat hallok felőletek! De nem mindnyájatokhoz intézem e szavakat: tudom, kikhez 1 Ahol a seb mutatkozik, oda alkal- mazom a gyógyító írt. Miért bontod fel a házasságot? Miért beesteleníted meg a hitvesi hűséget? Miért tapasztod jó hír- nevedre a szégyenfoltot . . . ? Néhány na!) előtt hosszasabban szólottám a házasságról s kimutattam, hogy házasságtörést követ el az, ki eltaszítja magától hitvestársát, valamint az is. ki hitvese éltében ily eltaszítottat vesz el; felolvastam előtte- tek Jézus törvényét, mely e pontra nézve minden kétséget kizár. Láttam, hogy többen közületek megdöbbentek s fejüket lehorgasztották; ezt látva, szemeimet az égre emeltem s így szóltam: Áldott legyen az Űr! Ö cselekedte azt, hogy nem beszélek süket füleknek, s hogy szavaim megindítják hallga- tóim szívét».1 A házasságtörésben élők állapotját így jellemzi: «Ha a parázna vágy egyszer eloltotta lelkűdben az égi fényt, ha egyszer kivetkeztetett az Isten malasztjának ruhájából, akkor e végzetes személy vakmerőén föléd kerekedik . . .; s az egész városnak gúny tárgyául vet oda. Nem említem meg pénzbeli károsodásodat,a folytonos bosszantásokat, a zsarnoki szeszélyeket és megszégyenítéseket, melyeket el kell nyelned. Te, ki egy hevesebb szót nem tűrsz el hitvesedtől, te imádod e meg- gyalázott asszonyt, ki arczul üt! És nem szégyenled magadat? Nem pirulsz? Nem kívánod-e, hogy inkább a föld nyeljen el . . .? Méz van a megbecstelenített asszony ajkán, de e méz -csakhamar keserű epévé válik; csókjai megvannak mérgezve, miért keresed e bűnös gyönyört, mely helyrehozhatatlan káro- kát okoz, hisz boldog lehetnél a nélkül, hogy e zsarnok jár- mát viselnéd, hozzád méltó, tisztességes hitvesed oldalán, 1 Horniba in Po. ■fei.