Hittudományi Folyóirat 3. (1892)

Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete

752 — hajlama is az erkölcsi tárgyú beszédek felé vonzotta arany- szájú sz. Jánost, hogy ezen a téren utolérhetetlen és elévülhe- teilen sikereket ért el, ennek első oka. hogy alaposan ismerte a kath. dogmákat, másik oka pedig kitűnő megfigyelő tehet- sége. Alaposan ismeri az emberi életet, nagy és bölcs lelke sokáig tanulmányozta azt. ebből származik elemző tehetségé- nek finomsága; nagy szíve kész volt minden nemes behatás befogadására, ez adta meg neki azon előkelő tapintatot, mely- Ível a legkényesebb ügyeket is akként tárgyalta, hogy mint pap megtartotta szívének részvétét az emberi nyomor iránt és megtartotta mellette lelkének és szívének tiszta ártatlansá- gát. Lehet-e élesebben, egyúttal finomabb tapintattal és jel- lemzöbben festeni a szószék nyilvános pereméről, a színház sivár látványaiból hazatérő családatyát, mint azt a követke- zökben látjuk ? «Midőn haza érkezel, máskülönben bárminő legyen is lelkületed, most a látottak következtében elfogult, felhevült s a szemérem iránt érzéketlen vagy; szemed elárulja, hogy hitveseddel nem vagy megelégedve. A színház szokatlan látványaitól elhódítva s a kéjvágy által, mit ott szívtál ma- gadba, feltüzelve, szende és szemérmetes nődet megveted; ezer módon gyötrőd és bántalmazod. Nem mintha okod volna bármely jogos szemrehányásra, hanem tűivel pirulsz és nem mered neki bevallani bajodat, szégyelled neki megmutatni azokat a lelki sebeket, miket a színházból hoztál haza. Hiába- való kifogásokat emelsz ellene, ürügyeket keressz bosszúságod igazolására, családi szentélyedet megunod s ápolod magadban azokat a bűnös és szemérmetlen vágyakat, melyeket ott meg- kedveltél. Lelked telve lévén kétértelmű beszédekkel, sikamlós helyzetek--és képletekkel, otthonodban semmi kellemest nem találsz.»1 Nemcsak éles megfigyelő, de megfigyeléseit egészen az apróságokig kérlelhetetlenül le is festi, azután az ekként jel- lemzetteket könyörületes lélekkel a keresztény tökéletesség magasabb fokára emeli. A fényesen terített asztaloknál ülő lakmározóknak bemutatja az éhező Jézust s ennek képében 1 Homilia 3. in David et Saul.

Next

/
Thumbnails
Contents