Hittudományi Folyóirat 3. (1892)
Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete
751 dogmatikus vitatkozásoknak még alkalmát is elkerülje, ezért képes volt inkább a dogmák tárgyalását mellőzni s erkölcs- tani tárgyakat terjeszteni elő beszédeiben; pedig ha valaki, úgy kiválólag ö lett volna hivatva az ágazatos hitigazságok felett alapos egyházi beszédeket mondani; ebben érvényest- teni finom ízlését, kiváló tapintatát, világos felfogását és szem- léltetö előterjesztését. Ez nagyobb előnyére is vált volna mii- veinek, semmint azon újítása, hogy kizárólag erkölcsi tárgyak feldolgozására szentelte erejét és idejét. Bárha nagy átlagban erkölcsi tanításait mint a dogma kifolyásait mutatta be. mégis az arany középútat megtartani nem tudta. Mint emlí- tettük, korának hibája, a vitatkozás elkerülése czéljából mel- lözte a hitágazatos egyházi beszédek tartását. Pedig az elv, melyet dogmatikus beszédeinél mellőzhetetlen vitatkozásokra nézve felállított és követett, igen nemes volt s lehetetlen, hogy termékenyítő hatással ne lett volna kora felfogására és ízlé- sére. «Nem azért vitatkozom — így szól — hogy ellenfelei- met megszégyenítsem, hanem, hogy őket felvilágosítsam.»1 Minden vitatkozása egy nemes szív nagy szeretetét tanúsítja. «A más nézeten levőkkel mérséklettel és szelídséggel beszélj. Tévedésüknek forrása a kevélység: ök lelki felfuvalkodottság betegségében szenvednek. Oly seb pedig, mely daganattal van egybekötve, nem tűri el a keményebb érintést, maguk az orvo- sok is puha szivacscsal mosogatják az ily sebet. Mi is hasonló- képen cselekedjünk, az üdvösség vizébe mártott szivacsot hasz- náljunk és szelíd kézzel nyúljunk ezen felette érzékeny sebekhez. Ha az ily betegek átkozódva elűznének is titeket, e miatt ne veszítsétek el kedveteket: haragjuk még nagyobb részvétet keltsen bennetek ... És kérjük Istent, ki szereti az embere- két, ki akarja, hogy mindnyájan üdvözüljenek, hogy mindnyá- jan megismerjék az igazságot, kérjük öt, esedezzünk előtte,, hogy megszabadítva őket tévelygésükből és az ördög cselveté- seiböl, vezesse őket a tudomány igaz fényéhez.»2 Erkölcsi tárgyú beszédei. A vitatkozás kerülése, de saját 1 Horn. 5. 1 Tom. 1. p. 461.