Hittudományi Folyóirat 3. (1892)

Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete

— 749

megy a megrendítő titok, akkor nem ok nélkül emeli fel éret- tűk az áldozó pap szavait: Azokért, kik Jézus Krisztusban el- aludtak, s azokért is, kik emlékezetüket ülik; mire való volna e fohász, ha annak nem volna tárgya? A mi szent ténykedé- seink nem hasonlíthatók a színház csalékony látványosságai- hoz, azokat mind a Szentlélek Isten rendelte el, azért segít- síink az elhunytakon, emlékezzünk meg róluk. Ha Jób áldó- zata képes volt megtisztítani fiait, vájjon nem hasznos-e a mi áldozatunk, melyet a holtakért bemutatunk? Istennek az a szokása, hogy kegyelmet ad némelyeknek mások érdemeiért.

Erről tanúskodik sz. Pál is, midőn így szól: Segíthetvén általatok és érettünk való imádságtokban, liogg az ajándékért, melylyél sokak javáért bírunk, sokan adjanak hálát.1 Igyekez- zünk használni azoknak, kik e világból kiköltöztek. Imádkoz- zunk érettük. Rendelkezésünkre áll a felséges áldozat, mely közös kiengesztelése az egész földnek. Ez az oka annak, hogy a feláldozás iinnepies pillanatában bizalommal imádkozunk min- denekért, a vértanúk, a hitvallók és egyháztanítók nevei mellett balottainkét is felelemlítjiik. Mert mindnyájan egy testet ké- pezünk, bái’ha e test némely tagjai nagyobb fényben ragyog- nak is, mint mások; s lehet, hogy tökéletes szabadulást nyer- nek a megholtak az imák, az értük bemutatott áldozatok és azon szentek érdemeiért, kiket, velük együtt megneveztünk. Miért siratjátok tehát szerfelett az elhunytakat, hisz ezer mó- dón segíthetitek azokat, kik felett bánkódtok?»1 2 «Az apostolok rendelték el, hogy a szent miseáldozatban emlékezzünk meg a holtakról. Egyházunk e kegyes törvényhozói jól tudták, hogy mily nagy haszon háramlik ebből azokra, kik közülünk elköl- töztek. Isten is azt akarja, hogy egymáson segítsünk. Vájjon nem azért van-e, hogy a békéért, a világ jóllétéért és min- den emberért imádkozzunk? Pedig lám, az emberek között vannak tolvajok, sírrablók, ezer bűnnel szennyezett nyomo- rultak. És mégis minden emberért imádkozunk; mert talán közülük némelyek megtérnek; mi olyanokért is imádkozunk־

1 Korinth. II. 1, 11.

2 Hóm. 45. in Epist. I. ad Corinth.