Hittudományi Folyóirat 3. (1892)

Dr. Franciscy Lajos: Szűz Mária az evangéliumokban, mint jegyes és hitves

681 talmazó edényt összetörte, annak jeléül, hogy az emberi gyengeség gondolata, mely az összetört edényben kifejezésre jutott, legalkalmasabb a lakodalmi jókedv kicsapongásainak mérséklésére. A jegyesek arczát az egész szertartás alatt sűrű fekete fátyol borította, fejőket pedig egy. négy oldalról lelógó kendő, az úgynevezett «taléd» födte. E szertartás után a násznép a vőlegény házába vonult, s itt kezdetét vette a lakodalmi vendégség, mely rendesen hét napig tartott. Az asztal felett való felügyelet, mint a kánai menyegző történetében is említtetik. a násznagyot illette meg. Asztal után a menyasszonyt is ö vezette be a tánczba, mely a lakodalmi mulatságnál elmaradhatatlan volt. A rabbik a lakodalmi tánczot egyenesen Isten parancsából származtatják s parancsolt táncznak (chorea praecepti) nevezik. Mikor a násznagy a tánczmulatság befejezésére jelt adott, a násznép nyugalomra tért. Az új házaspár felett, mielőtt ez a nász- szobába visszavonult volna, ünnepies áldást mondtak, mely- ben békességet, örömet, vígságot és termékenységet kívántak nekik. A menyasszony a nászszobába való bevezetés után isa gemurah, uxor perfecta, lett. s összes hitvesi jogainak élveze tébe lépett.1 E pillanattól kezdve a férfi nasu (nős), az asz־ szonv nesua férjezettnek hivatott. A nászszobába való beve- zetés (deductio sponsae in thalamum) jogi érvényű szertartás volt. S azért, ha valami akadály miatt (pl. havi tisztulás) a házasság nem is volt végrehajtható, a felek ettől kezdve mégis teljes jogú hitvestársaknak tartattak.2 A zsidó házasságkötés ezen módja már magában véve szükségessé tette a hosszabb időtartamot az egyes cselekvé- sek között. A menyasszony-szerzésnél a jegyadományról tár- gyaltak. s míg eziránt meg nem állapodtak, addig jegyvál- tásra nem kerülhetett a sor. Jegyváltás után pedig elökészü- leteket tettek a menyegzőre. Meghatározták a napot, meghív- ták a rokonokat és ismerősöket, keleti szokás szerint moso- gattak. tisztogattak, s a nagy vendégségre a szükségeseket 1 Ld. a 21. 1. 1 Seiden, i. h. 687. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents