Hittudományi Folyóirat 3. (1892)

Dr. Beliczky János: Hit és tudás

Fönnebb említem, hogy a tudomány végső határát az a pont jelöli, amelyben a sarkigazságok hatóereje véget ér; a hit meg épen itt kezdődik, mert «győzedelmes bizonysága a lát• hatatlan dolgoknak»/ — argumentum non apparentium, amint sz. Pál mondja.

Azt sem bajos megérteni, hogy a hit a tudománynyal nem ellenkező, hanem fensöbb, tökéletesebb állapotra helyez- kedik, oly formán, mint a messzelátó a puszta szem látását nem bénítja, hanem inkább tökéletesíti.

S bár a hit láthatatlan dolgok bizonysága, még se gon- dőlj a senki, hogy a hit ajándékozta igazság tán nem oly töké- letes birtokunk, mint az, amelyet gyarló eszünkkel átlátunk. Mert tudjuk már, hogy értelmünk akkor jut valamely igaz- ság tökéletes birtokába, mikor teljesen biztos róla. A bizo- nyosság mivoltj a meg nem a dolog szembeszököségén, hanem az igazsághoz való ragaszkodáson múlik s eltekint attól, vaj- jón a tárgy nyilvánvalósága vagy az akarat parancsszava hozza-e azt létre. Mihelyt tehát teljes biztossággal igaznak ítélem az Istentől közlött igazságot, azt hódolattal hiszem, e szoros ragaszkodás folytán oly remek igazság szabad birto- kába jutok, amely bármely természeti igazságot messze fölül- múl.3 Mert ha igaz az, hogy az igazság az értelemnek a tárgvgyal egyezése, akkor önkényt következik, hogy midőn igaznak fogadjuk el Istennek mondását, gyarló értelmünk köréből kilépve. Isten ismeretkörébe lépünk, sőt. magával Isten- nel egybekelünk, amint Maga is mondja: sponsabo te mihi in lide. Mert ne is képzeljük, hogy az, amit az ember a hitben gondol, emberi gondolat. Nem emberi, hanem isteni az a gondolat, amelyben a kijelentés foglalatja nem embertől, hanem Istentől gondolt igazság oly formán, mint a tanulóba csepeg- tetett bölcs elvek nem a tanuló, hanem inkább a tanító gon- dolatát tartalmazzák. Mert teszem azt, mikor a zenész a mathematikustól nyújtott alapelveket a zenetudomány kiinduló 1 2

1 L. Pázmány Hodoegusát. 92. old.

2 Cfr. s. Thom, quaest. disp. q. XIV. a. 8. Fides . . . hominem divi- nae cognitioni coniungit per assensum.