Hittudományi Folyóirat 3. (1892)

Dr. Kiss János: Egy szabadgondolkozó az egyház függetlenségének megsértéséről

198

határozni. — Az egyház ilykép határolva és korlátolva az állam által, többé nem egyéb, mint ennek egyik függeléke; előbb független gyökerei, melyek által tenyészett, elvágattak; kiszakítva talajából és az államhoz támasztva, maga az állam támogatja az előbb hatalmast s igyekszik éltetni saját gyöke- reiböl. 1789 előtt a papság a polgári társadalomban külön- álló és első rendet képezett, egy kiváltságolt testületet, mely közadót nem fizetett s csak külön volt megadóztatható ; idő- szaki gyülekezetei által képviselve, minden öt évben egyez- kedett a fejedelemmel, ezt segítségben részesítette s ez önkény- tes adomány fejében kiváltságokat és kedvezményeket kívánt, vagy a régieket megerősítette; ma a franczia papság nem egyéb magánosok és közönséges alattvalók összességénél, sőt még ennél is kevesebb, közigazgatási személyzet, milyen pl. az egyetemé, a polgári elöljáróságé, vagy a pénzügyek, víz- müvek és erdők gondozására rendelt tisztviselők, sőt még ezeknél is gondosabb és szigorúbb felügyelet és ellenőrzés alatt áll. 1789 előtt a lelkészek és egyéb alsóbb rangú papok többnyire a fejedelem közbejötté nélkül választtattak és iktat- tattak be, majd a megye püspöke által, majd a kerület feje, majd független adományozók, a czím viselője,1 világi kegyúr, valamely káptalan, községi meghatalmazott, vagy maga a pápa által; minden egyes, akár nagyobb, akár kisebb javadalmas- nak ellátását vagy magán birtoka, vagy valamely föld, vagy általa kezelt bérlet jövedelme képezte, mely hivatalával együtt járt. Ma minden papi alkalmazott, a bíboros érsektől a kano- nőkig és a falusi lelkészig s szemináriumi kormányzóig és tanárig, a polgári hatalom által van «kinevezve vagy jóvá- hagyva, ennek hűséget esküszik s fizetése, mely a költség- vetésbe fel van véve, nem egyéb államhivatali fizetésnél, melyet minden hónap végén fölvehet a közpénztárból, mások' L’abbé Picard, les Dispensateurs des bénéfices ecclésiactiques (dans de Correspondant du 10 septembre 1889, p. 883.) Az időben a javada- lom mintegy örökség volt, melyről a javadalmas, ha öreg vagy beteg volt, gyakran valamely rokona részére lemondott. «Egy XVIIl-ik századbeli kánontudós azt mondja, hogy a lemondás által átszármazott javadal- mák száma kitette az összesnek harmadrészét.»