Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Irodalmi értesítő
837 hazai keresztény papságnak kivétel nélkül s főleg azért, hogy minél szélesebb körben terjeszszék. JÁSZA V Géz A. Dr. Fr. X. Kraus: Üeber das Studium der Theologie sonst und jetzt. Freiburg. Herder. 1890. VII. 53 1. E füzet azon beszédet tartalmazza, melyet Kraus a pro- rectoratus átadásakor mondott a freiburgi egyetemi! ünepsé- gén. De érdeket keltett e beszéd tágabb körben is úgy tár- gyanúi fogva, mint az előadó személye miatt is. Ezért rövid 1—2 hónap alatt második kiadásban is megjelenik. A beszéd 3 részre oszlik. A theologiai iskoláknak, tan- anyagnak, tanítási és tanulási módszernek múltja és jelene képezi az értekezés tárgyát. A múlt történelmi fejlődésének kimutatása után igyekszik meghatározni azon reformokat és átalakításokat, melyeket a jelen viszonyai e kérdésekben követelnek. A theologiai iskolák történeti fejlődésének vázolása után áttér a tudós tanár a jelen viszonyok bírálatára. Németor- szagban minden mást kizáróan az egyetemek kezelik s tanít- ják a theologiát. a többi országokban, főleg a francziáknál olaszoknál 9 magyaroknál majdnem egyedül a szemináriumok végzik a theologia tanítását. A tudós tanár úr okvetetlenül fentartani kívánja a német egyetemi rendszert, — még pedig a tudomány érdekében. Sok hibája van ugyan ezen rendszer- nek: e hibák javítandók, de a rendszer, mint legjobb, fentar- tandó s fejlesztendő. Valódi theologiai tudomány csak az egyetemi rendszer mellett érhető el. A sok szeminárium sok tanárt kíván. (Fran- cziaországban van 8b. Olaszországban 244, Magyarországban Kraus szerint körülbelül 53 szeminárium; mindegyik legalább is 3—4 tanárt kíván). De ezt a sok tanárt nem tudják kel- löen díjazni; ezért ők a tanári pályát nem tartják élethiva- tásnak, hanem csak átmenetnek; másrészt annyi, a tudomány színvonalán álló tanárt nem is tudnak képezni. Egész máskép van a dolog az egyetemi rendszer mellett. Kevés tanár kell,