Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most
711 vonaglik, mozog, zsugorodik, mintha valami büntetést kellene kiállania.» Ha soha nem láttunk volna is hullaégetést, mégis természetesnek kellene találnunk Karr eme szavait, 11a meg- gondoljuk, hogy még egyetlen hajszál is mily iszonyú csavar- gáson megy keresztül, ha tűzbe dobjuk ; vagy ha látjuk azt, mily undorítón puffad fel és pukkad ki egyetlen egérke is, ha a pajkosság máglya-halálra ítéli öt. Egy szemtanú különben előadja, hogy miután az óriási hőfok leégette a halott ruháit, a test zsugorodni kezdett, majd sivító hang mellett olda- Iára fordult, szemei, ajkai, kezei görcsös mozdulatokat tettek; bőre előbb fölpuffadt, majd azután sisteregve, sülve meghasa- dozott; gyomra, miután óriásilag fölfúvódott, undorítólag fel- pattant, bőre, mint valami kövér szalonna, kifelé gémberedett.. A többit már nem tudta végignézni. És akadt mégis ember, aki a hullaégetést mindezek daczára is szépnek, fenségesnek nevezte. Régi igazság, hogy «Contra voluntatem non datur argumentum.» A hullaégetés továbbá méltatlan bánásmódban részesíti az emberi holttestet. A közéletben csak azt, ami lim-lom, haszontalan rongy, szoktuk a tűzbe dobni; amit ellenben meg akarunk becsülni, azt elteszszük olyan helyre, hol alkalom- adtán újra feltalálhatjuk. Vagy talán épen ez vezérli a hűl- laégetöket, midőn a hullát, mint hitvány lomot, mely többé semmire sem alkalmas, tekintik, melyet lehetőleg úgy igye- keznek elpusztítani, hogy minél kevesebb helyet foglaljon el, minél kevesebb alkalmatlanságot okozzon. Nem akarom itt a kifacsart czitrom ismeretes hasonlatát fölújítani; de annyi bizonyos, hogy az a holttest, mely életében egy isteni kép- másnak volt a hajléka és eszköze, melynek az utókor temér- deket köszönhet, melyben a fiú atyját, anyját szemléli, a hit- vés hitvesét siratja, az anya azt a kisdedet kesergi, kit sze- retettel több éven át emlőjén melengetett: több tiszteletre érdemes. Az ilyen eljárás különben nem csupán méltatlan a holttesthez, de a természet rendjét is fölzavarja, amelynek értelmében a hasonló elemiteket a hasonlókra bízzuk, hogy föloszolhassanak, világtanilag szólva, a hasonló anyagok közé fölvétessenek. A könnyen oldható dolgokat a vízbe, a túl-
