Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most

712

iiyorndlag széntartalmú dolgokat a tűzbe, az állati szerves ,testeket ,a földbe szoktuk temetni, hogy elemeikre oszol- hassanak. Ily módon kerülnek a sók, czukrok s más könnyen oldható tárgyak a folyadékokba; a kőszén, fa, szalma s több eífélék a tűzbe; az emberi testek ily módon temettet- tok az ember természetes hajlamai szerint abba a földbe, melyből legelőbb vétettek.

Ami pedig a hullaégetés ellen a legkiáltóbhan tiltakozik, ,az a kedély, melynek egyik követelménye a kegyelet. Ha egy delnőnek eldöglenék kedves kanári madara, s azt tana- -csolnák neki, hogy azt máglyácskán égesse meg, vagy a vaskályhába téve, hamvaszsza el, alig hiszem hogy örö- mest, sőt egyáltalán reá lenne erre bírható. Annál kevésbbé .tenné meg azt, hogy végig nézné, miképen pörkölödnek meg, zsugorodnak össze az aranysárga tollaeskák, melyeket annyi- szór hintett be csókjával; hogyan sülnek és sisteregnek azok a kedves lábacskák, tagok, melyek fürge mozdulataikkal annyi örömet okoztak neki; hogyan marad tátva az a kedves alko- tású piczinke csőr, mely oly sokszor vette el ajakáról a czu- kordarabot. Nem, a delnő ezt nem tudná elviselni; hanem saját bársony kezecskéivel ásna sírt kertének valamelyik .árnyas szomorú füze alatt s szeretettel oda fektetné a kedvel- tét s talán puha ágyacskát is vetne neki, gonddal morzsolna reá porhanyó földet és még emléket is tenne sírdombja felé. Azután eltávoznék a sírtól s az a tudat nyugtatná meg gyér- meteg szivét, hogy a «jolie» ott van a fűzfa alatt, mert látta tolláit, csőrét, lábacskáit, mikor lassan beszórta földdel, ez utolsó kép maradt elméjében s ez kibékíti öt a veszteséggel. Ott «van» még; fölkeresheti, esetleg meg is láthatja.

Naiv a példa, amit fölhoztam s talán nem is egészen illik egy komoly értekezésbe; de még sem akarom kitörölni, mert az értekező feladata lévén lehetőleg világot deríteni tárgyára, úgy vélem, ezt az idézett példa által megvalósítót- tam. Mert az igazi kegyelet is hasonlóképen nyilatkozik, mint a túlfinomult hölgynél nyilatkozott madárkája iránt. Az atya, nem hihetem, hogy örömest végignézné azt az irtózatos rombolást, mit a tűz gyermeke tetemein véghez viszen. Elfödi