Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most
683 a mély hangokban játszik, a velőkig megrendít; mikor a maga sakba sír fel, a fájdalom szívrepesztö kiáltása jut eszünkbe. Komolysága az ember végső czélját, feljajdulása eme czél üdvös munkálására intő figyelmeztetést foglal magában. Ez ének végeztével ismét leemelvén a pap fövegét. föl- emelkedik helyéröl és most már a halott jövő sorsára for- dítva a gyászolók gondolatát, ezt énekli: «Mentsd meg, Uram. szolgád lelkét.» Milyen szépen következik e néhány szó az iméntiekre. Amott közös sorsunkat, minden embernek kike- rülhetetlen osztályrészét juttatta eszünkbe a szent szertartás ; előttünk áll a halál, ítélet, pokol és mennyország; megdob- benünk, mikor e nagy dolgok szólalnak meg lelkűnkben s önkénytelenül irtózunk a kárhozattól. Ez érzelmek még tel- jesen hullámzanak bennünk, mikor az evangéliumi «amit nem kívánsz magadnak, ne tedd azt másnak» élénk értelmezése gyanánt a most jelzett mondat az elköltözöttet juttatja eszünkbe; nyomban kiséri ezt egy kérdés, mely az illető sorsa iránt érdeklődik : Üdvözült-e vagy elkárhozott ? «Mentsd meg, Uram, szolgád lelkét!» — ismétli a jelenlevő sereg papja után, a felebaráti szeretet, részvét és irgalom hatásai alatt. Mintegy balzsam gyanánt csöpögnek ez óhajra az «Áldott legyen Izraelnek nagy irgalmú Istene» kezdetű hála- ének szavai, melyek annak jóságát, atyai kegyelmét idézik fel elménkben, aki előtt egykor valamennyien számadásra vonatunk, ép úgy, mint ez az épen most elköltözött atyánkfia. Ezen előzmények után a koporsó beszentelése követke- zik, melyet a pap a Kyrie eleison, Christe eleison. Uram irgal- mazz nekünk, Krisztus kegyelmezz nekünk szavak által vezet be s a Miatyánk kezdetét intonálva, felszólítja ez által a híve- két, hogy azon érzelmeket, mik föntebb keltek bennük, való- sítsák, testesítsék meg s térdre omolva mondjanak el egy rövid Miatyánkot azon óhajjal, hogy ebbeli jó cselekedetök az elhunyt lelki üdvére fordíttassék az imádságokat látó minden- ható Isten által. Míg a hívek ezt cselekszik, azalatt a kopor- sót szenteltvízzel behinti a pap, mintegy harmatot szórva urna test burkára, mely a temető földjébe vettetik el, hogy ■onnét egykor új életre keljen föl. «Rothadásra vettetik el a
