Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most

664

hozzájok tartozót elszólította az Űr ez életből. A régi kérész- tények nem ismerték a bú és fájdalom kifejezéseinek azt a végletekben csapongó kifejezéseit, melyek a pogány, sőt némi- leg a zsidó temetéseket is annyira zajosakká tették; sőt a gyászos, fekete ruha is csak későn, s előbb a görög egyház- ban váltotta föl az öröm hófehér köntösét, melyben a rokon- ság eleinte a halottakat örök nyugalomra kísérte. «Feltárna- dunk!» «Viszontlátjuk egymást!» ez a két jelszó az, mely a hívő keresztényt még legkedvesebb halottja mellett is meg- vigasztalja. «Szükséges ugyan, hogy szomorkodjunk, önti gyö- nyörü szavakba a keresztény gondolkozásmódot Aranyszájú szent János, midőn azok elhagynak bennünket halálok köyet- keztében, akiket szerettünk; mert igaz ugyan, hogy tudjuk, miszerint nem örökre hagytak magunkra bennünket, hanem csak előre mentek keveset, hogy azután kövessük őket; mind- azáltal a halál, melytől visszaborzadunk, mikor körmei közé keríti azt, akit szerettünk, szomorúsággal tölti be a szeretet érzékét szivünkben. Azért az apostol is nem arra intett, hogy ne szomorkodjunk, hanem hogy «ne úgy, mint mások, kiknek nincs hitük». Búslakodjunk tehát kedvesünk ravatalánál azon kikerülhetetlen szükség fölött, hogy el kell öt veszítenünk, de azon reménységben is egyszersmind, hogy vissza fogjuk nyerni öt; az lesúlyt. ez fölemel: az gyengeségünk tudatára emlékeztetve leroskaszt, ez a hit szavával fölüdít; abból az emberek helyzete kesereg, emebből az isteni Ígéret balzsama csepeg». (Jerm. 172. de verb. Apóst.)

Ami egyébiránt a halottak eltakarításának módját illeti, a dolog természete hozza magával, hogy, kivéve a szent szer- tartásokat, keveset különbözik az ó-kori kultúr népek ebbeli szokásaitól. Az Aj). Cselekedeteinek könyvében olvassuk már, hogy miután a beteges Tabitha meghalt, testét megmosták és az ebédlőben terítették ki (9. fej.). Alexandriai szent Dénes leírván egy III. században, püspöki székhelyén Alexandriában dühöngött pestis jeleneteit, a halottal való bánásmód első rész- létéit a következőkép világítja meg: «Ezek tehát a szentek holttesteit miután többször karjaik közé és keblökre szorítot- ták, lecsukták az illetők szemeit és száját, vállaikra vették