Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
P. Didon: A kritika és a történelem Jézus Krisztus életrajzában
A KRITIKA ÉS A TÖRTÉNELEM JÉZUS KRISZTUS ÉLETRAJZÁBAN. IV. okmányok fö jellege abban áll, hogy mindenekelőtt szó legszigorúbb és legteljesebb értelmében tanús- dások. Nem érvelnek, nem fejtegetnek eszméket, elméleteket; nem magyarázgatnak, egyszerűen tényeket beszél- nek el, beszédeket közölnek és erősítenek. Innen van, hogy személyiségük elenyészik. A szerző eltűnik a tényekkel szemben. És ha, mint a harmadik evangélium bevezetésében vagy a negye- dikben, a szerző a lehető legnagyobb tartózkodással nyilatko- zik is, csak hangsúlyozni akarja, hogy ö nem egyéb tanúnál, ki mindenről tudomást szerzett és azt írja, amit látott, vagy hallott. Nem találkozunk belső érzelmek kifejezésével, melyekben ez írók mesterük életét leírván áradoztak. Semmi lelkesedés, bá- mulat-nyilvánítás, semmi tulajdon megjegyzés. Ok visszaemlé- keznek: ez az egész, és emlékeiket a lélek sugallatai szerint vagy más tanúk útbaigazításai után leírják. Némely esemény az egyiknek jobban feltűnt, mint a többieknek; az ilyennek elbeszélése részletesebb, elevenebb, élénkebb színezetű. A körülméryek, melyek között az illető írt, szintén határozott befolyással voltak az általuk látott és hallott számtalan tettek és szavak kiválasztására. Az olvasók, kiknek szá- mára írtak, szintén nem csekély hatással voltak munkájukra. A Jézus messiási küldetését tagadó zsidókhoz nem beszélhet- tek oly hangon, mint a zsidó elöitélettel nem telített pogá- nyokhoz; a tanulatlanokhoz úgy. mint a zsidó vagy görög
