Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
P. Didon: A kritika és a történelem Jézus Krisztus életrajzában
gnosisből megtértekhez; oly egyházakhoz, melyekben a zsidók az evangéliumi szabadságot a törvény szolgaságával akarták egyesíteni, úgy mint azokhoz, melyek ezt a kérdést már nem is bolygatták. Annak, ki kezdettől fogva az Úr bensőbb ba- rútságát élvezte, ki szerető lelkében Jézus kitüntető bizalmas- ságát őrzé, kinek figyelmét minden fölött azok a beszédek ragadták meg, melyekben isteni természetét, örök fiúságát., a Szentlélektöl származó hit és üdv mély titkát nyilatkoztatta ki, annak tanúskodását szükségképen bizonyos kedvesség, gyengédség, báj és az emlék élénksége tünteti ki, melyet semmi más meg nem közelít. De mindezek a különbségek el- tűnnek egy magasabb tényben és egységben. Minden evangélistánál Jézustól származik minden. Egye- dűl ö az. kit látunk, kit hallunk. A hegyi beszéd, a példa- beszédek, a farizeusokkal és a szadduczeusokkal ismételt viták, beszélgetések, a tizenkét apostolnak és a hetvenkét tanítvány- nak adott oktatás, a hamis tanítók kárhoztatása, a templom és Jeruzsálem pusztulásának megjövendölése, szenvedésének és halálának ismételt hirdetése, a szamarítán növel és Nikodemus- sal folytatott beszélgetések, megváltói küldetésének ünnepies hangsúlyozása a jeruzsálemi nagyok előtt, Salamon kapuja alatt, bámulatot keltő nyilatkozatai isteni természetéről, egyen- löségéröl az Atyával, messiási küldetéséről, melyet a hórebi szikla, a sátoros ünnepen szokásos kivilágítás, a zsidó történet minden nagy ténye és az ezekre emlékeztető istentisztelet előre jelzett: mindez Jézus szava. Azt állítani, hogy az evan- gelisták és névleg a negyedik a beszédeket az Úr szájába adták, mint Livius teszi a római vezérekkel, annyi volna, mint megfosztani őket az egyetlen czímtöl, melyet magok számára mindnyájan nyíltan megkövetelnek; ezzel félreismernök Uruk iránt érzett határtalan tiszteletüket; annyi volna ez, mint a szakadatlan és általános hagyományt elegendő ok nélkül le- rombolni s annak ellentmondani; annyi, mint meghazudtolni azt, ki ünnepélyes nyomatékkai mondá: «Ami kezdettől volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit néztünk és kezeink tapintottak az életnek Igéjéről — mert az élet meg- jelent és mi láttuk és bizonyságot teszünk róla, és hirdet— 387 — 25*
