Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most

*82

ugyanúgy készítik ki. mint gazdájokét. Körülbelöl egy év múlva a most leírt szertartás után, a csontokat bőrbe csomagoljak, s e czélra élve hagyott kedves lova hátára kötik, s néha igen messzire elszállítják az ősök temetkezési helyére. A csontokat itt természetes helyzeteikbe rakva, zsineggel összefűzik. Ekkor a csontvázat legszebb ruháiba öltöztetve, gyöngyökkel, tollak- kai ékesen egy gödörbe temetik s néha sírhalmot is hánynak föléje. A sír körül néhány, karókkal támogatott lóvázat is állítanak fel.

Nem juttatják-e mindezek eszünkbe Európa barbár temetőit ?

Némely vad nép gallyakra szokta kihelyezni halottait oly- formán, hogy az ilyen ravatal egy magas póznákra emelt s ernyővel ellátott gólyafészket juttat eszünkbe. így tesznek a fuegóiak, a tunguzok Észak-Ázsiában, Észak-Amerika némely törzsei; Sumatra, Korea és a Déli-Tenger némely szigetének lakói, Vj-Zéland némely népei, a Marquesas szigetiek és sok mások. Szinte borzalmas az utazóra, midőn az erdők mélyé- ben itt is ott is felpóczkolt, kellemetlen bűzt terjesztő hullákra talál. Ott hagyják-e a csontokat örökre az emelvényen, vagy összeszedik őket, bizonytalan, mert az utasok hallgatnak róla; én azonban az utóbbit tartom.

Nem kevésbbé sajátságos szokás az sem, mit már a régi dánokról is följegyezve találunk, hogy egyes törzsek csónakba helyezve a halottat, csónakostól a tenger hullámaira bízzák azt. így tesznek Borneo szigetének ősi lakói, a dajakok, kik elhunyt kedveseik mellé még annak fegyvereit és házi eszközit is oda teszik; ugyanezt teszik Új-Zéland tenger mellett lakó törzsei és mások.

Nem hiányzik Egiptom szegény népének utánzója sem kik a Nílusba dobták halottaikat, mert az indusok ma is őrö- mest vetik a szent Ganges hullámai közé a holtakat, ugyan- így a karaibok Dél-Amerika tengerébe, a tibetiek szegényei s némely mongol pásztor nép a folyókba és tavakba.

A hullaégetés a keleti Indiákat s a szomszédos szigeteket kivéve, alig fordul elő a vad népek között, legalább saját halottaikat nem igen égetik a csatában elhullott ellenséget