Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Ő Felsége elfogadja a «Hittudományi Folyóirat»-ot - Dr. Dudek János: Az egyház önálló, tökéletes társaság

338

jukban felforgatása, amire azon eljárásuk is mutat, hogy elvont kereszténységük fölé maguk emeltek egyházat, társulattá szer- vezkedtek, tehát felállított alapelvöknél magok sem marad- hattak; csakhogy ez már annyi volt, mint Isten müvét embe- rivel pótolni, a legszentebb igazságot meghamisítani. Hogy ezen csinált egyházuk a meghamisított kereszténységükkel együtt kezeik között mállott szét, ki tehetne róla? az büntetés a hamisításért.

Vegyük most tárgyalás alá Krisztus egyházának a tér- mészetét.

Minden társaságnak természetét, czélja határozza meg. Amilyen a czél, olyan a társaság természete. Az előbbiek szerint a Krisztus által alapított egyháznak czélja természetfeletti, tehát az egyház természetfeletti társaság. Ez pedig annyit jelent, hogy míg a többi, az emberek között létező és emberekből álló társaságok mind természeti rendűek, azaz mind valamelyes módon az emberi természet kifolyásai és bizonyos természeti czél elérésére szolgálnak, addig az egyház ezeken felül áll. tisztán positiv isteni intézmény, az önmagában vett emberi természet szükségleteit fölülmúló természetfeletti czéllal bir.

Olyan a viszony az egyház mint természetfeletti társaság és a többi emberek által alkotott társaságok között, mint az ember természetfeletti rendeltetése és természetes czéljai között. Ez utóbbiakban az emberi természet egy-egy igénye keres kielé- gítést, de hogy az ember földi élete folyamán az örök bol- dogság elnyerése után törekedjék, ez olyan czél, amelyre csak az Isten végtelen kegyelme emelhette az embert, aki magától — a kinyilatkoztatás nélkül — erre nem is gondolt volna.1

Hogy az egyház természetfeletti társaság, az czélján kívül összes alkotó elemeiből is kitetszik. Ugyanis 1. alapítója nem valamely ember, hanem a testté lett Ige. Jézus Krisztus.

2. A hozzá tartozás feltétele nem valamely természeti feltétel, mint pl. a születés, amelynek folytán valaki ennek vagy annak az országnak tagjává válik szükségképen; sem valamely földi jó, amely az embert a kisebb társulatokba szokta vezetni, 11a1 Palmieri: Tract, de Deo creante et elevante. Romae 1878. p. 303.