Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Dr. Bita Dezső: Az észnek alárendeltségi viszonya a hithez

mink. kívülünk, s mivel a titok az istenség bélyege, melyet az müvein is láttat, ha a hit semmi titkot sem tartalmazna, már ez okból is tagadni kellene isteni voltát. Azt. hogy titok nélkül nem lehetünk, elménknek határos volta teszi, ez az oka, hogy titkot hisz az is, aki azt állítja, hogy nem hisz semmi titkot. Titkot hisz maga a pantheista is, midőn tagadja a teremtést, mert a semmiből való létrehozást meg nem fog- hatja, de épen oly rejtvény, megfoghatatlan a világ kifejlődése Istenből, egy végtelen, ami egyszersmind véges, egy véges, ami egyúttal végtelen. Titkot hisz maga a hitetlen is, mert tiiszi legalább, hogy az ész az embernek egyetlenegy vezére, pedig nem látja be, miért mutat egyiknek egy, másik- nak más utat, miért vakoskodik egyszer, miért enged az ér- zékiségnek máskor. Titkot hisz még maga az istentagadó is, ki tagadja Isten létét, mert egy örök, mindenütt jelenlevő Isten létét fel nem foghatja: de a mindenség Isten nélkül ismét csak titok, hiszi az ilyen vagy legalább el akarná magával hitetni, hogy önmagától lett a világ, pedig soha sem fogja föl, mint lehessen csak egy óra is önmagától, órás nélkül, Sokszor gondoljuk, hogy a dolgot, melyet az ész fontolgat, teljesen belátjuk, de ereszkedjünk csak kissé mélyebbre, akkor veszszük észre, hogy fátyol van lelki szemünk előtt, melyet sem el nem mozdíthatunk, sem elménk élességével át nem kutathatunk. Mi sem bizonyosabb természeti értelmünk vilá- gának, mint a végtelen lény, Isten létezése: de mihelyt e lény- nek végtelen tökéletességére fordítjuk szemünket, megvakít- tátik annak tündöklő dicsőségétől. Tudom, hogy Isten örökké- való, de mint mérjük meg az örökkévalóságnak ama mélységét, mely minden időt magában foglal, még sincs időnek alá vetve, semmi határt sem ismer! nem nagy erőltetésébe kerül az emberi értelemnek, hogy ezt a tökéletességet fölismerje, de igyekezzék csak azt felfogni, azonnal észreveszi, hogy elenyé- szett gondolatában épen úgy, mint aki merően a fénylő napba tekint, zavart szeme pillanatra elveszti a látást. Ez már a mi sorsunk ; valamint a földnek csak egy részét világítja meg a nap, úgy szellemünk is az igazságnak csak egy részét képes felfogni, nemcsak a föltétlent képtelen felfogni, ami az igaz-