Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete

192 Ugyanezen könyvben van gyönyörűen jellemezve a gaz- dag vigyázatos alamizsnálkodása, hogy még a szégyenlős szegény is arczpirulás nélkül fogadhatja el a jótéteményt: «És onnan fölkele, hogy gabonafejeket szedjen szokása szerint, Booz pedig parancsold legényeinek, mondván : Ha szintén veletek akarna is aratni, el ne tiltsátok őt■ és a ti kévéitekből is hányjatok el szánt- szándéknál, és akarva hullassatok el, hogy pirulás nélkül szedje fel, és a szedegetöt senki se dorgálja meg.1מ Ezen jellemzések kettős értékkel bírnak az egyházi szó- noklatban; önmagokban véve, mint mesterművek a legtöké- letesebbek s utánzásra méltók és mint az isteni kinyilatkoz- tatásból merített példák, a megfelelő helyeken alkalmazva cső- dásan megvilágítják az egyházi beszédet s maradandó nyomo- kát hagynak a hallgató lelkében. d) Dicsőítések és magasztalások. Judit könyve. A Széni- írás. a dicsőítések és magasztalások osztogatásában azt az elvet követi, hogy az elismerés babérát csak igazi érdemnek, csak valódi nagyságnak nyújtja. Ezen elv bölcs mérsékletre oktatja az egyházi szónokot, hogy a superlati vasokkal könnyelműen ne bánjék, hogy személyekről vagy élőkhöz alkalmazott egy- házi beszédeiben kitüntesse, miszerint élő emberek, szentek és Isten magasztalása közötti különbség feltüntetésére külön, külön fokozatok állanak rendelkezésére. Maga a finomult jó ízlés is ez álláspontot találja a leghelyesebbnek. A Szentírás, az istenfélő és hős lelkű Judit magasztala- sában klasszikus mintát nyújt az egyházi szónoknak. Judit hősi bátorsága, Holofernesz feletti győzelme, az ostro- molt Betúlia város felszabadítása oly tények, melyek a magasz- talást kihívják egy hős férfit, annál inkább egy gyenge növel szemben, ki maga a szerénység, ki mégis mint igazi nagy lélek hőstette után Isten magasztalására hívja fel bámulóit: «Adjatok hálát neki mindnyájan, men jó; mert örökkévaló az ö irgalmassága.»1 2 Hárman mondanak dicsbeszédeket Juditra: Oziás, Betúlia 1 I. h. 15—16. 2 Judit, 13. 21.

Next

/
Thumbnails
Contents