Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most
voltak tisztátalanok a halottal bármi összeköttetésben levők. Épen ez ok miatt a zsidó papoknak csupán legközelebbi roko- naik temetésén volt szabad megjelenniök, mert ők, még ha meglátták vagy mellettök elvitték is a halottakat, tisztátalanokká s egyúttal a szentélyben való szolgálatra is alkalmatlanokká lettek. A főpapnak meg tulajdon atyja vagy anyja temetésén sem volt szabad jelen lennie, hogy a tisztátalanságtól teljesen ment lehessen. A tisztátalanság átháramlott az elhunyt edé- nyeire és bútoraira is, annyira, hogy mihelyt lecsukta valaki halálos ágyán a szemeit, legelső dolog volt, hogy a cserép- edényeket összetörték s végre az általa használt bútorokat megégették. Szokásban volt a halott bűneiért áldozatokat bemutat- tatni. E tekintetben, igaz, kevés szentírási hely szolgál bizo- nyitókul, mindazáltal az az egyetlenegy, melyet a legtöbbször szoktak idézni, napnál világosabban tanúskodik e szokás felöl. A Makkabeusok második könyvében ugyanis a hős Júda vezér- röl ezeket látjuk följegyezve: «Pénzt szedvén össze, tizenkét- ezer gira ezüstöt külde Jeruzsálembe, hogy áldozat mutattas- sék be a megholtak bűneiért» (12, 43.). Különben is ne feled- jük, hogy a bün-áldozatok szokásban voltak ; jobban mondva, isteni parancs által voltak előírva Izrael között, miért ne lebe- tett volna ilyen áldozatokat a halottak bűneiért is bemutat- tatni ? Ezek után be is fejezem azt, amit a zsidóknak, mint történelmi népnek temetkezési szokásairól el akartam mondani. Ez adatok nagy részben a Szentírásra támaszkodva vannak közölve, mert ha a talmudisták aprólékos szabályait is mind ide akartuk volna iktatni, oly tizedrangú dolgokba kellett volna bocsátkoznunk, melyek aligha bírtak volna érdekkel valakire. A mai zsidók temetési szokásai aszerint térnek el vagy egyeznek meg a régiekéitől, amint a neolog vagy orthodox felekezetek egyik vagy másik árnyalatához tartoznak. Lényeg- ben reá lehet ismerni a régi. szokásokra. (Folytatása következik.) Vég״ Kálmá.v.
